Tomor Gábor: Gyermekesély



Emlékszünk? Volt egykor egy Ratkó-korszak, melyben a nőknek túl sok választási lehetősége nem adódott. Már ami a gyermekvállalást illeti. A jelszó úgy hangzott akkor: szülni asszonynak kötelesség, lánynak pedig dicsőség. 
Aztán változott a világ. Kézzelfoghatóbb módon ösztönözték az ifjú párokat: lakáshoz jutással, anyagi kedvezménnyel, gyessel-gyeddel. Sok szülő boldogan vette igénybe az utóbbiakat, hogy egy ideig sokat lehet együtt kicsinyével, gyermekeivel. Aki pedig a munkahelyi karriert tette előbbre, az is megoldhatta a gyermek elhelyezését. 
Ugrás az időben: megint csak változott – úgy pontosabb: fordult – a világ. Szabadabb, ám egyúttal keményebb is lett az élet. Szűk réteget kivéve, az egész országnak lett – áldozatvállalására számítva – nehezebb. Ezen belül a gyermekes családok nagyobb lemondásra kényszerültek, a különféle (megszorító-stabilizáló) intézkedések rájuk fokozott terhet róttak. 
A jelenben pedig láthatjuk, csak nem jött még el a felhőtlen boldogság korszaka. Pedig, ha valamit, a család-, gyermekközpontúságot a politika is hangsúlyozza, adókedvezménnyel, illetve más formában segíteni kívánja. Mégis: vészesen fogy a magyar, kevesebb a születések, mint az életből távozók száma. Olyannyira drága lett talán az élet, hogy ez elnyomná a szülési kedvet? Vagy a jövőt éreznék bizonytalannak? Mert mi másra utal, ha életerős fiatal nők visszakérdeznek: „Miért, te ma vállalnál három gyereket?”
Nem könnyű válaszolni, még ha azt gondoljuk is, hogy általában nem számítgatás nyomán bővül a család, hanem talán jellemző beállítódás alapján: „Ha megházasodom (vagy akár anélkül is) én ennyi vagy annyi gyereket (esetleg egyet se) szeretnék.” Az anyagi körülmények (egyéb sajátosságok mellett) természetesen befolyásolják az eredeti elképzeléseket. Azt azért némileg kétlem, hogy a párok túl hosszan időznének a pénzforrások latolgatásánál.
Nem az időpontok ütemezésére gondolok, ezt természetesnek tartom. Hanem a kérdésfelvetést magát vélem lelket tartósan (örökre?) terhelő ténynek, ha azon töpreng a házaspár: „Legyen vagy ne legyen (újabb) gyermekünk, ki tudja, bírná-e a pénztárcánk?” 
Képzeljük csak el a szülőt, amint évekkel később mondja utódjának (ha mondaná egyáltalán): „Bizony, gyermekem, megfontolás tárgya voltál!”



A kép Szilágyi Lenke munkája


4 megjegyzés :

  1. Kedves Gábor!
    Igazi korrajzot adtál a családalapítást véve alapul. Sajnos a valóság aznem kecsegtető, sőt katasztrofális.
    Gratulálok írásodhoz: Mila

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Legtöbbünk gondol így is a jövőre. Az nem lehet, hogy az idősödő, eltávozásközeli nemzedék csak legyintsen, mondván: "Utánam az özönvíz!"... - Köszönöm véleményed, kedves Mila. :)

      Törlés
  2. Kedves Gábor
    lehangoló, hiteles korrajzot festettél elénk. Az anyagi és politikai érdekek, szempontok sajnos e téren is elvették az emberek örömét, amit a gyermeke szülőnek adhat. Sivárak lettek az érzelmek, és nőttek az aggodalmak .,
    Népünk sorsa is aggasztó, "pusztulunk, veszünk, s mint oldott kéve, széthull nemzetünk" - sokan meghalnak - idő előtt - kevesen születnek, én ezt a napilapokból is látom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Írások sora jelenik meg a népességfogyás témájában. Az internetes Portfólión olvasható, február 23-án született, grafikonokkal illusztrált cikk címe: Megállt a gyerekvállalási kedv növekedése. Mint írják: 2015-16-ban némileg emelkedett a születésszám, tavaly viszont visszaesett, amit a a szülőképes korú nők számának csökkenésével magyaráznak. Végeredményben 2017 után kicsivel több mint negyvenezerrel kevesebben vagyunk. Tényleg aggasztó. - Köszönöm, hogy olvastál, Sarolta. @-)

      Törlés