Markovity Radmila: Lábfájás

Amióta az eszemet tudom, mindig lábfájós voltam. Nehezen mentem fel a magaslatra. A gyors és sokáig tartó menetelést kinkeservesen birtam ki.                                                                                      Pesten voltunk továbbképzésen. Ágival állandóan rohangáltunk. Úgy éreztem leszakadnak a lábaim. Szentendrére készültünk szabadtéri színházba. Ahogyan haladtunk egy drogéria mellett, megpillantottam valamiféle szprejt, amin az mosolygott rám: lábfájás ellen.                                          - Édes Ágikám, álljunk itt meg, bemegyek és veszek magamnak lábfájás elleni szert.                            Bementem a boltba , vettem egy dezodort is. Mivel éhesek voltunk, az első utunkba eső vendéglőbe bementünk. Leültünk az asztalhoz. Rajtam hosszú fekete szoknya volt.                                            

 – Én nem bánom, gondoljon ki mit akar, de én befújom a lábam ha már van ez a szer.                          Ági kivette a táskájából a fujtatót, én felemeltem a szoknyámat, és pssss , fújtam a lábamra a szert.Pár perc múlva Ági megkérdezte tőlem, hogy mit érzek. Használt valamit a lábkezelés? Fáj-e még a lábam?                                                                                                                                                   

 – Hallod Ágikám, nem ér ez a csodaszer semmit sem. Nekem éppen úgy fáj a lábam, mint eddig.    Ági huncutul nevetett. – Tudod, a dezodort nyomtam a kezedbe. Ha most azt mondod…                      

-Ne hülyéskedj velem! –vágtam a szavába. Add ide kérlek a lábfájást szüntető szprejt, vagy a hátadon cipelsz el Szentendréig.   

Megint következett: szoknyaemelés, pssssssss, vendégek csodálkozó tekintete az asztalunk felé.Sebaj!  Megérte. A lábfájásom csillapodott. Valaki azt a tanácsot adta nekem,  lehet Magyarországon venni paprikaeszenciát, amivel ha bekenem a lábam, biztos segíteni fog. Addig kerestem a boltokban, míg rá nem leltem a paprikaszeszre. Pici kis üvegcsében volt. Vettem kettővel,  legyen belőle elég sokáig.Amint hazaértem Kishegyesre, este hasra feküdtem, és megkértem a kislányomat, kenje be a lábamat.  Egyszer megszólal :  “ Anyu, ez nekem nagyon csípja a szemem.”  - Még ezt se lehet rádbízni! Add ide azt a vattát, majd én bekenem a lábam!                                          Egy kis idő múlva olyan vörös lett a lábam, mint a pirospaprika, meg úgy égett, mintha tűzben álltam volna. Abban az időben nem volt ügyeletes orvos éjjel az egészségházban, hanem a lakásukon ügyeltek az orvosok. Szégyeltem elmenni és felverni álmából az orvost, de a fájdalom is tarthatatlan volt. Eszembe jutott,  a tüzet is vízzel oltják. Bementem a fürdőszobába, ráültem a kád szélére, és a tusoló rózsájával mosogattam a lábamat. Amint abbahagytam a locsolást, kezdődött a lábégés. Így tartott ez reggelig. Ha nem fájt volna a lábam, biztos elalszok ülve a kád szélén.  Rettenetesen hosszú volt ez az éjszaka!Reggel elmentem az orvoshoz, aki adott valamilyen kenőcsöt, mert a lábamfején már kisebesedett a bőröm. Mindegy, megérte ez az éjszaka, mert ezután évekig nem fájt a lábam.