Markovity Radmila: A jóslat-sorozat 1.



Júliusi forró napok borították be a kis falut, ahol, ha egy kocsis kissé gyorsabban ösztökélték a lovakat, patáik nyomán porfelhő borította be az utcát. Zsalugáteros ablakok pislogva hunytak szemet, az emberek csapkodtak kezükkel, mintha legyet kergetnének, csakhogy a poratkákat elkergessék.
Vert falú házak, alacsonyak, gerendásak húzódtak az utcákon katonás sorrendben. A legtöbb helyen a házakat nádtető védett az időjárás ellen.
     A szobákban nincs se padló, se szőnyeg, csak az anyaföld, ami télen, nyáron hideget áraszt magából.
    Egy ilyen házban lakik a nagycsaládos Süli János a feleségével és a gyerekeivel.
    Itt mindenkinek dolgozni kell, aki csak mozogni bír, ez volt a jelmondat. A kilenc és tíz éves kislányok már más keze lába voltak. A kocsmában hordták fel a bort a pincéből, a fiúk idősebbek lévén, tanyán szolgáltak, istállóban aludtak. Vera néni dolga a főzésben, takarításban, a két hold földecskéjük rendezésében, a jószág etetésében, a gyerekekre való mosásban, a hatalmas kert rendezésében ismétlődött nap, mint nap, na meg férjének kedvében kellett járnia, bármilyen fáradt is volt.
    Telt, múlt az idő, a faluban semmi sem változott, csak a Süli házba költözött a bánat, és ott is ragadt.
   A legfiatalabb, Etelka, aki tizenhat éves volt, elkezdett mind sűrűbben köhögni, fulladozni, amikor egy alkalommal véres lett a szája elé tartott keze. 
   Orvost hívtak, de tudták, mentség nem lesz.
   Etelka mind kevesebbet evett, annál többet köhögött, éjszaka izzadt, és hiába takarta be az anyja, akit annyának nevezett, hol fázott, hol vacogott, hol pokoli melegség öntötte el, de szemei olyan furcsán csillogtak.
  Ágynak esett. 
A faluban gyorsan terjed a hír. Jöttek látogatóba a szomszédok, akik, odamentek az ágyhoz, de nem hajoltak a betegen pihegő lány fölé, mert tudták, a tüdőbajt könnyen el lehet kapni. Amikor Vera néni kikísérte a vendégeket, azok szomorúan mondták, majd mindegyik ugyanazokat a mondatokat:
- Nyugodj m?g V?ra, ez?n nem l?het segíteni. Tudod, az öcsém fia is így távozott közülünk, az Isten nyugosztalja. 
  Ismerősre hivatkoztak, vigasztaló szónak szánva. Nem Vera asszony az egyetlen, akit ver a Sors keze.
  Vigasz nem nyújt másnak a fájdalma, az ő szíve majd megszakadt. Tudta, eggyel kevesebben lesznek a családban, és ez fájt, és mind inkább fájt. Nem mosolygott, nem ment ki az utcára este tanyázni, csak nézte, hogy hervad el gyönyörű lánya, akin minden fiúnak megakadt a szeme, de Etelka csak Sándorral sétált a templomból hazafelé, kicsit a szülők előtt. Sándor mind ritkábban jött, és egy napon, Vera néni félrehívta.
 - Fiam, n? gyere többet! Nagyon beteg a lány, és nem szeretném, ha t? is ebbe a betegsígbe esné.


4 megjegyzés :

  1. Szegény faluban, korán dologra kényszerülő gyerekekkel, nehezen éltek a családok. És még a sors is csapásokkal próbálja meg őket... A címre gondolva: vajon mi következhet ezután?

    VálaszTörlés
  2. Azt remélem, lesz csavar ebben a történetben, kedves Mila.

    VálaszTörlés
  3. Drága Francisz Semmi jó, sajnos. El sem tudom hinni, hogyan lehetett élni mindazok után, amit nagyanyám átélt a gyerekeivel, mégis tele volt gyöngédséggel, szeretettel.
    Köszönöm, hogy nálam jártál, és a véleményed: Mila

    VálaszTörlés
  4. Kedves Tibor, félek, hogy kiábrándítalak.
    Sajnos igaz történetet írtam le.
    Köszönöm, hogy olvastad az írásomat.
    Szeretettel: Mila

    VálaszTörlés