Fehérbe öltöző temetőben
színpompa helyett fehér virág
a sírokon: tisztelet-szeretet
emlékekben őrzött édesanyáknak.
Szomorú szívvel ballagok
hosszú sorok, vésett nevek között,
míg hozzád érkezem.
Sok éve foghattam utoljára kezed,
lágy melege hideg lett.
Képzeletemben őrzöm
pillangórebbenés-érintését
búcsú-simogatását.
Mint vetített diaképen,
látom a messze távolt
fürkésző tekinteted,
életed képeit nem látta más.
Elhaló szavad már nem
nekem szólt, előrement
édesapámat láttad,
mosolyogva várt rád.
Álltam ágyad mellett
könnyeim közt árván.
Kép: Pintér András Sziromhullás című fotója
Közelít az anyák napja, de hát nem kell ahhoz alkalom, hogy elveszített szülőjére gondoljon bárki. Az utolsó pillanatokra akár, amelyeket esetleg nagyon is keserűen éltek meg: ha búcsúzáskor már inkább elfelé tekintett a távozó. Az utána maradtak talán még erősebben érezhették az árvaságot...
VálaszTörlésKöszönöm, Gábor, jól írod, jól látod. Nincs olyan nap, hogy eszembe ne jutna. Akár egy kis apróság, vagy csak elgondolkodom. Sok emlék, sok dolog, vagy egy kedves, bölcs mondása mindig eszembe juttatja. :)
TörlésGábor Tűnődés című versénél már érintve volt az, amire most külön kitérek és visszautalok e vers kapcsán is - ha van, aki emlékszik ránk leginkább halálunk után, az éppen gyermekünk lehet. Tehát - és picit megfordítva a dolgot - az utódnemzés nemcsak nemzetépítés, nemcsak génhordozás, hanem úgymond lélekmegőrzés is egyben. Szép ez az emlékvers!
VálaszTörlésKöszönöm, Árpád ! Igazad van, és bizony addig élünk, amíg emlékeznek ránk, és ez nem feltétlenül jelenti, hogy beszélnünk kell a szeretteinkről, hanem gondolatban velünk vannak. :)
Törlés