Tóth Sarolta: Hasonlatok



Olyan vagy,
mint lombját hullató faág,
egymáshoz verődve nagy
erővel sikolt  bennem a vágy.
Olyan vagy,
mint fészkét elhagyó madár,
céltalan utadon magadra hagy
a sirató felhőből ár.
Olyan vagy,
mint nem feledhető emlék,
örökké visszatérő agy,
melyben fáj a múlt, ég.
Olyan vagy,
mint véget nem érő álom,
pirkadó hajnalra fagy,
édes zamatát nem találom.


2 megjegyzés :

  1. Kedves Sarolta, nagyon kifejezően írtad meg ezt a verset! A magára maradó, múltra gondoló, a régi édes ízekre vágyó ember keservének sorai... (o)

    VálaszTörlés
  2. Siratom az ifjúságom, minden félbe maradt álmom.
    Nosztalgiám szomorúan szép nekem.

    VálaszTörlés