Tóth Sarolta: Emlékező séta



Sivár zsákutcában,
homokdombra épült házban
éltem gyermekkoromban.
Komfort nélküli lakóhely:
sem villany, sem víz, sem meleg,
jéggé fagyott a lehelet.
Az udvar csak üres telek,
növények, állatok nincsenek.
Azaz mégis:
hernyóval teli akácfák,
láncra vert kutyánk, bolhás macskánk.
Itt nőttem fel, boldog voltam,
noha nehéz volt a sorsom.
Sok évtized múlt felettem,
de a házat nem feledtem.
Sétám során arra jártam,
megcsodáltam, amit láttam:
Gyönyörű, tágas palota,
parkban díszlik szökőkútja.
Lakói gazdag emberek lehetnek,
szegénységet nem ismernek,
most már nem irigylem őket,
gyermekkorom temető lett.


2 megjegyzés :

  1. Emlék és valóság... Lám, így áll szemben versedben a múlt és a jelen, s mivel boldog színhelyed odalett, nem méltatod a mai gazdag "díszletet"... Értelek, kedves Sarolta - nem könnyű így találkozni az elmúlással...

    VálaszTörlés
  2. Hasonlót éltem meg, mikor szembesültem azzal, hogy nagyszüleim házát lebontották. Pontosabban szinte sokkot kaptam, s dermedten sírtam el magam. Nehéz szembesülni az elmúslással még így is.

    VálaszTörlés