Tóth Sarolta: Fagyhalál

Csupasz faágon csüggedt madarak, hideg szél borzolja tollukat.. Fák alatt színes avar, benne sok bogár , szeméthegyek, eldobálták kukában tu... Tovább olvasom »

Tomor Gábor: Kétség

„Flekk van a szemed alatt.” „Megvédtem magam.” Most megvédte önmagát, kiállt vélt igazáért. De mit gondolhat: lesz majd, ki érte kiáll?     ... Tovább olvasom »

Tomor Gábor: Létmód

Számtalan út vezet a lecsúszáshoz, bukáshoz. Csakúgy, mint fő célod, az üdvözülni tudáshoz. Költőink tudhatják: ha rútul élsz, sosem voltál.... Tovább olvasom »

Tóth Sarolta: Ábrándozás egy ismeretlenről

Megláttalak, magamban lerajzoltalak. Ábrám –  csupán körvonalad. Ismerni akarlak, töltsd ki az üres körlapot, mutasd meg magad! Nézz a szeme... Tovább olvasom »

Tóth Sarolta: A szerelem hervadása

A szerelem emberi kapcsolat, boldoggá tehet párokat. Sok öröm, de még több bánat, széles folyam, apad, árad. Érzékszerveink függvénye vágyai... Tovább olvasom »

Tomor Gábor: Teret a leg-nek!

Trabi áll, nem először, a kitüntetett helyen. Kitüntetett hely? Hülyéskedem? Nem. Csak eszembe jut a menedzser-sztár nagysikerű könyve. Bizo... Tovább olvasom »

Tomor Gábor: Megfejtés

Sietek, kockaházak felől; no de, miért e sietség? Valamiért, vagy valaki elől? Lehet az bolond szenvedély? Vajon mire nem jut idő?... Amihez... Tovább olvasom »

Tóth Sarolta: A szépség múlandó

Az élet különös varázslat, végtelen változat, keletkezés és pusztulás, örökös körforgás. Természetes szépség: táj és élőlények, szubjektív í... Tovább olvasom »

Tóth Sarolta: A szerelem ünnepe

A méh nem szerelmes a virágba, a tehén sem a bikába. A párzás állati ösztön, fajfenntartás rögtön. Szerelmes csak ember lehet, testi vágyhoz... Tovább olvasom »

Tomor Gábor: Nem értem

Csend lesz, halkulunk. Békét hozott a lét? Csend van - némaság. Talán csak itt bennem? Csend van: végtelen. Lehet, hogy meghaltam? A kép cím... Tovább olvasom »

Tomor Gábor: Falon

Megriasztó, durva hang.  A falakról riogat. Lejárat –  így zaklat ez. Tovább olvasom »

Tóth Sarolta: A fák lombja

A fák lombja összehajol, suttognak a levelek. Szél hárfáján halál dalol, siratja az életet. Gyűjtöttem sok ismeretet, memóriám mégis üres. M... Tovább olvasom »

Tomor Gábor: Jövő

Fogadom, ami jót kapok, adom, amit adhatok. Megélek-e belőle? Erre biz nem gondolok: máris boldogabb vagyok. A kép: Eksztázisban; magángyűjt... Tovább olvasom »

Tóth Sarolta: A hídon

Ugrásra készen álltam a híd közepén, hullámok táncoltak alant a folyó vizén. Csacsogva, csábítva hívtak a habok, szédültem, készültem, magam... Tovább olvasom »

Tóth Sarolta: A világ nélkülem

Virágos rét voltam egykor, színpompás, daloló élet, termékeny lehetőségek, sikeres jövő-ígéret. Kegyetlen eke mélyen fölszakított, kiforgatt... Tovább olvasom »

Tomor Gábor: Alku

Szeress annak, aki vagyok, és aki még lehetek. Kedvelj megint egy kicsit, amennyire tőled telik. Viselj el, s már örülök; lejjebb adtam – al... Tovább olvasom »