Tóth Sarolta: A fák lombja




A fák lombja összehajol,
suttognak a levelek.
Szél hárfáján halál dalol,
siratja az életet.
Gyűjtöttem sok ismeretet,
memóriám mégis üres.
Mint a tulipán gumója,
mélyen süllyedt le a földbe,
nem sarjad virág belőle.
Ha halott minden gondolat,
sorvadjon a föld alatt
hitvány testem is.
Falevelek betakarnak,
szél dalol sírom felett.
Töröld ki az emlékemet,
akarom, hogy elfeledj.


2 megjegyzés :

  1. Nagyon könnyed, ahogyan lemondasz mindarról, ami történt veled, mindannyiunkkal, kedves Sarolta. Pedig... pedig, tudjuk, az emberre csak ez vár, a felejtés, egy-két generáción elmúltával. És mégis... Nehéz ügy ez... ;(

    VálaszTörlés
  2. Jobb, ha elfelednek, mint ha a halál után is becsmérelnének. Igaz, van egy tanács: halottakról jót vagy semmit.
    Ha fáj a veszteség, akkor jót tesz a vesztesnek ha feledni tud. Mindenkit elfelednek egyszer, örökké semmi se fáj..volt egy ilyen sláger is.

    VálaszTörlés