magamban lerajzoltalak.
Ábrám – csupán körvonalad.
Ismerni akarlak,
töltsd ki az üres körlapot,
mutasd meg magad!
Nézz a szemembe, érints meg,
súgd a fülembe nevedet!
Beszélj magadról, hallgatom,
érdekel sorsod, angyalom.
Töprengek ,
mivel szerezzek örömet.
Szeretném felkelteni figyelmedet.
Úgy érzem, itt az alkalom,
magamat én is megmutathatom.
Régóta rólad álmodom,
nappal ábrándozom.
Üres maradt a körvonal,
szétfoszlott álmommal.
Tovább kereslek holnap éjszaka,
várlak, jöjj hozzám haza,
legyél otthonom
félnylő csillaga
Szép sorokat írtál, kedves Sarolta! Ilyen az, amikor reményekre vár az ember, s helyettük csak a vágyak maradnak... @-)
VálaszTörlésAmíg remélni tudunk, addig élünk, ha már nem tudunk, mert kilátástalan a jelenből sarjadó jövő, nincs értelme tovább élni.
VálaszTörlésSzerintem mindig van értelme a létezésnek, életünknek, amit elejétől végéig leélünk. Hiszen bármikor meghalhatunk, s ezzel a tudattal élve ugye kilátástalannak tetszenék minden jövő... :-d
TörlésElismerem, igazad van. Jó, hogy nem ismerjük, mikor üt az óránk utoljára és hogyan ér véget a lét, mégis egészségesen, fiatalon nem gondolunk rá.
VálaszTörlés