Fedák Anita: Nyelv-törés

Nézem a magyar hírcsatornákon a híradót. És felkapom a fejem a következő hírre: „Az ukrán házelnök lemondása és számos utcai tüntetés, erőszakos összecsapás lett a következménye annak, hogy Ukrajnában elfogadták a kisebbségek nyelveit regionális szintre emelő ukrán nyelvtörvényt. Délelőtt zavargások robbantak ki Kijev belvárosában, az ukrán nyelv védelmében tiltakozó ukrán nacionalisták tömege összetűzött a helyszínre vezényelt rohamrendőrökkel, akik közül tízet komoly sérülésekkel kórházba vittek. Viktor Janukovics államfő a heves tiltakozások ellenére is kész aláírni a vitatott törvényt.„ Nocsak, nocsak, morfondírozom magamban, szóval mégis csak lesz magyar nyelvű irat-vezetés az iskolákban, önkormányzatoknál és a magyar média is szabadabb lesz. Csakhogy van ennek a nyelvi törvénynek egy apró szépséghibája. Nem a kisebbségben élő magyarok nyelvének védelmében, de még a krimi tatárok szabad nyelvi használata érdekében született. Ó, nem. Az orosz nyelvet tenné szabadabbá… 1900-ban közel 150 millió ember bírta a világon az orosz nyelvet, olvasom a neten. A csúcspont 1990-ben volt, amikor világszerte 350 millióan vallották azt, hogy beszélnek oroszul. A legújabb felmérések szerint mára ez a szám 163,8 millióra apadt. Ebből 130 millió oroszországi, 26,4 millió az egykori tagországokban, 7,4 millió pedig külföldi. További 114 millióan második vagy idegen nyelvként beszélik. De számuk évről évre csökken. Litvániában ma a lakosság 60, de a tinédzsereknek már csak a 17 százaléka állítja, hogy szabadon használja az oroszt. Kirgíziában a függetlenség évei alatt a felére apadt az orosz nyelv használóinak száma. De Moldáviában, Azerbajdzsánban, Üzbegisztánban és Nyugat-Ukrajnában is nagymérvű a deruszifikáció. A hozzáértők szerint, ha ez így megy tovább, 2025-re az oroszul beszélők száma visszaesik a múlt század eleji szintre. Ezt kellene most védeni egy nyelvtörvénnyel, amely ráadásul egy volt tagállamban született meg? Mi ez, ha nem nyelv-törés. Miért baj ez? – kérdezhetnénk. Mindenki beszéljen úgy, ahogy akar. Igen ám, csakhogy egy nyelv elterjedtsége fontos mutatója az adott ország versenyképességének. Például a nyelvtudás csökkenésével arányosan csökken az országba áramló turisták száma is. Vagy vegyük az oktatást: ma már egyre kevesebben küldik gyermeküket Moszkvába tanulni, sokkal divatosabb valamelyik európai ország vagy az Egyesült Államok. Nem szeretnék párhuzamot vonni az orosz és a magyar nyelv között. De… az itt tapasztalható amerikanizálódás, az angol és német nyelvet preferáló nyelviskolák törekvései láttán nagy a félelmem – bár alaptalan lenne –, hogy hamarosan a magyar sem fog szót érteni a magyarral. Egy nyelvet ugyanis ápolni, propagálni, terjeszteni kell. Hogy az angol, a német, a francia miért tud egyre nagyobb teret hódítani? Talán választ kapunk rá, ha belepillantunk egyes országok költségvetésének azon tételébe, melyet nyelvük és kultúrájuk külföldön való népszerűsítésére, terjesztésére különítettek el. Nagy-Britannia 765 millió, Németország és Franciaország 250 millió eurót költ erre a célra. Magyarország ennél jóval szerényebb összeget szán a nyelvápolásra. A magyar nemzethez tartozóként érdekelne, vajon hány német, angol, orosz és más nemzetiségű érdeklődik annyira a magyar nyelvet tanulva kultúránk iránt, mint mi, más országok nyelvét törve, magolva és... szokásait majmolva…