Az újsághirdetésben megadott telefonszám alatt egy sejtelmes mondat: magándetektív-szolgáltatás. Felette egy pisztoly. Tárcsázom a számot. Kedves női hang szól bele. – A férfit keresem – mondom –, aki magánnyomozóként hirdeti magát. – Milyen férfi? – kérdez vissza. – A magándetektív én vagyok! Hogy miért lesz a korábban megyei első helyezésű szépségkirálynő, ma már háromgyermekes családanya magánnyomozó, egyben az egyetlen ilyen típusú magánvállalkozás igazgatója, milyen kalandokba keveredett munkája során, és miért van lesújtó véleménye az igazságszolgáltatásról, egy teljes délutánt betöltő beszélgetés után sikerült "kiderítenem". A találkozóra hatalmas sötét napszemüvegben érkezik, bár odakinn zuhog az eső. Bemutatkozik, de arra kér, a teljes nevét ne írjam ki. K. Viktória, a róla elnevezett Vitalina Detektív Iroda vezetője nyolc munkaerőt foglalkoztat. Mindannyian férfiak. Korábban volt a csapatban egy fiatal lány, de valamiért nem tetszett neki ez a szakma, így nem maradt sokáig. – Jogi tanulmányaim alatt még ügyvéd szerettem volna lenni – indítja beszélgetésünket –, de belőlük már annyi van, mint égen a csillag. A törvényhozásban sem tart be ma senki semmit, vagy igyekszik kiskapukat találni. Nekem ez nem tetszett. Ungváron születtem, több évig éltem külföldön, többek között Németországban és Angliában. Megismerkedtem más országok jogrendjével is, így van összehasonlítási alapom. 2004-ben magánvállalkozóként jegyeztettem be magam. Sokáig törtem a fejem, mibe is vágjak. Valami olyat akartam, amit eddig még senki sem csinált. Így jött a detektíviroda ötlete. Mikor elindultam az adóhivatalba, majd a városházára, útközben végig imádkoztam, hogy sikerüljön. Amikor elmondtam, mit akarok, előbb elámultak, majd kinevettek. Sherlock Holmes miniszoknyában, vigyorgott rám az egyik ügyintéző. A miértjeire pedig csak annyit mondtam: gazdasági válság, élni is kell valamiből. A vállalkozási engedélyem az egész országra kiterjedően a kereső-, őrző-védő és nyomozói szolgáltatásokra érvényes, de külföldön is kerestünk már embereket. A megrendelések változóak. Rokonok, családtagok keresik eltűnt hozzátartozóikat, a nők a férjüket, a férjek a nejüket figyeltetik meg. Igyekszem nem beleavatkozni családi viszályokba, ám a rendőrség általában csak bűntény esetén lép közbe. Mivel ismerem a törvényt, tudom, hogy a férjnek vagy feleségnek jogában áll tudni mikor, hol tartózkodik a házastársa, tehát ha megbízásból figyelek egy személyt, ez nem ütközik törvénybe. S azonnal említ egy sztorit. Egy közös vállalkozás hölgytagja gyanúsnak találta férje gyakori kiküldetéseit és sejtette, hogy titkol valamit. A bankszámlájuk ugyanis nemhogy gyarapodott volna, egyre karcsúbb lett. Tartott tőle, hogy a férje kétes egyénekkel került kapcsolatba. – Egyik taxiból a másikba szállva, feltűnés nélkül, követtük a férfit. Amikor végre célhoz ért, a felesége majdnem szívrohamot kapott. Kiderült ugyanis, hogy nem kétes üzletei voltak a férjének, hanem szeretőket tartott. Akkora étvágya volt az úriembernek, hogy naponta három légyottra is futotta a fickósságából. A neje meg csak hápogott, a képeket nézegetve,hogy szőke ki, vörös be, barna el. Arra a kérdésemre, soha nem bánta-e meg, hogy ezt a hivatást választotta, határozott nemmel válaszol. Annyi embernek segített már, hogy nem is tudna mással foglalkozni. – Az utóbbi időben megnőtt a csalásokkal kapcsolatos ügyeink száma – folytatja a detektívnő. – Ezek szinte kizárólag a bankokkal kapcsolatosak. El sem hinnék, hány embert csapnak be a rosszul megfogalmazott és saját szájuk íze szerint magyarázott törvényekkel takarózva. Egy másik kategória, mikor a féltékeny természetű férj megfigyelteti a párját. Nos, mint azt az évek során tapasztalta, az erősebbik nem vagy hisztériás rohamot kap, vagy elsírja magát, amikor kiderül, hogy megcsalták. – A három csemetéje közül még egyik sem jelezte, hogy nyomozó akar lenni? – szegezem a kérdést Viktóriának. – A kisebbik lányom – tízéves –, már közölte, hogy detektív lesz. A középső gyerekem fiú. Ő korábban bíró akart lenni, de mikor elmagyaráztam, hogy egy ügyvéd sokkal nagyobb hatalommal rendelkezik, hiszen neki kell meggyőznie a bírót arról, ártatlan vagy bűnös-e az illető, meggondolta magát. A balzaci korban lévő nyomozónő persze odafigyel a kondíciójára is. Korábban aikidózott, megyei bajnok volt íjászatból, ma rendszeresen fut, szeret táncolni és a finn szauna serkentő hatására esküszik. – Soha nem került veszélyes helyzetbe? – firtatom. – Nem, mert az ilyen feladatokra külön védőszemélyzetet alkalmazok. De amúgy sem vagyok ijedős típus. Ha megbízásom van, határozottan megyek be a rendőrségre, az ügyészségre vagy a bíróságra, mert nem félek tőlük. Ismerem a törvényeket, néha még jobban, mint egynémely jogász, vagy ügyészbojtár, így már számolnak velem. Az akciófilmekben látottakra terelve a szót, csak mosolyog. Meggyőződése, hogy a jó nyomozó inkább az eszére és az intuícióira hallgat az ügyek feltárásakor. Nagyon fontos a logikus gondolkodás. Mindig a motívációból kell kiindulni, magyarázza, és erre építeni. Mint azt Sherlock Holmes vagy Hercule Poirot tette. Miközben a híres detektívekről fejti ki véleményét, különleges ékszereire esik a tekintetem. – Családi örökség, és valóban egyedi darabok. Rézből készült a karkötő, a gyűrű, a nyaklánc, és holdkő van bennük. Nem ismerem a kövek jelentését, nem is foglalkozom ezotériával. Nem vagyok babonás, de a számmisztikában hiszek. És persze az örök emberi értékekben, a sorsban. Nekem az lett a küldetésem, hogy detektív legyek, úgy érzem, ezt kell csinálnom. És őszintén bevallom: imádok nyomozni... És még valami. Szent meggyőződésem, hogy vannak szakmák, amelyekben nemcsak a férfiak járhatnak az élen...
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése