Fehérné Viola Zsuzsanna: A nagy ember, avagy egy affér a parkolóban péntek délután

Ma egy multi parkolójában találkoztam egy fess, nagy emberrel. Nagy autója, derékbősége és arca volt. Messziről lenyűgözött hanyag eleganciája. Kemping alsó, póló – lejjebb már nem volt időm szemlélődni, mert nagy hangon messziről megszólított. - Magáé ez az ... "autó"? Kicsit habozva az autó szó használatán. Mosolyogva, bármilyen furán hangzik, de büszkén vállaltam a kis mopedautó tulajdonjogát, bár szerinte valószínűleg szégyenkeznem kellett volna emiatt. - Máskor parkoljon a vonalon belül, aztán az ablakát se hagyja nyitva, már éppen ki akartam venni a kabátját, csak nem jó rám! - harsogta viccelődve. Próbáltam magyarázni, hogy amikor beálltam még más volt a helyzet, de nem érdekelte, már fordult is a bejárat felé megelégedett arckifejezéssel. Valaki a nap folyamán rosszul parkolt, vagy nagyobb volt a járműve az átlagosnál és ez tovább gyűrűzött. Mikor beálltam, a bal oldali autó pont „lába” közé kapta az elválasztó vonalat, a jobb oldali normálisan parkolt. Mivel egy mopedautó keskeny, így én még pont elfértem közöttük. Péntek délután lévén nem nagyon válogathattam különben sem. Kb. 5 cm-re belógtam a jobboldali helyre. Az ablakot pedig nem véletlenül hagyom kissé leengedve, mert valamiért üzemanyag szag van az utastérben és ez ilyen melegben nagyon kellemetlen. Igaz, most kissé nagyobb rést hagytam. Na, ez adott okot a nagy kioktatásra. Az önérzet bennem is azonnal az eget verte, hiszen épp lenézték a járművemet, engem, meg úgy általában a női vezetőket és mindezt egy röpke mondatban. Még eleresztettem egy halvány „nem csodálom”-ot, a kabát és az „úr” méretére értve - aztán felnéztem és a mögötte álló idős hölgy tekintetében észrevettem a könyörgést. Azonnal magamba fojtottam minden további mondani valómat, pedig lett volna bőven, nekem is nehéz hetem volt. Ez a szegény asszony - láthatóan a férfi édesanyja - most megy be vele vásárolni. Amennyiben folytatom, úgy bizonyára felbosszantom és akkor a néni számára végképp pokollá válhat ez az amúgy sem kellemesnek ígérkező vásárlás. Nap mint nap találkozunk ezzel a típussal. Ugyan olcsó helyen vásárol, mert vagy ’spur', vagy nem telik neki másra, de ezt nagyon utálja. Ilyenkor sérül az egója, amit mihamarább helyre kell állítani. Számára minden pocsék, mindenki trehány, lusta, buta és főleg szerencsétlen. Végig fitymálja az árukészletet, kioktatja az üzlet dolgozóit, a pénztárost. Én valószínűleg csak egy edző partner voltam az igazi nagy megmérettetés előtt - valaki, akit földbe lehet döngölni, hogy kicsit jobban érezze magát a bőrében. Mindenesetre kirázott a hideg, mikor bele gondoltam, ez a szegény asszony lehet, hogy vele él, de ha nem, akkor is látogatja, hiszen a fia és neki muszáj szeretni. Talán én sem vagyok jobb, hiszen nem bírtam ki, hogy ne adjam ki a mérgem, legalább így írásban.