Örök diákság











Mily' zengő erő fűti elnémult,
világtalan és reszketeg lelket,
ha felkelve mindig friss élettel
öleli át a gátló perceket?

Mily' véghetetlen lélek szálldogál
tolókocsiba burkolt életben,
ha örök mozdulatlanságában
sosem érzi, mi az a végtelen?

S milyen éltető szikra lehet az,
mely szellemtelen, én-holt emberből
fakadva hatalmas lánggá virul,
ha kudarcokkal folyton el is dől...

És mily' szabad a létéért küzdő
csöpp madárnak csonka szélű szárnya,
mi messzebbre viszi őt, mint elmét
a legmerészebb elgondolása! 

Küzdés jutalma olykor elbukás
az örök diákság tolla gyanánt,
mígnem végül, halkan, odaföntről
ringató lepedő hullong reánk.

2 megjegyzés :

  1. Nagy romantikus vagy szentimentakista inább? Vagy Te! Szép nagyon! Sok mindenki eszembe jutott: Csokonai, Berzsenyi, a tavi költők és sorolhatnám, de egyedi a Versed, s ez számít!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon köszönöm a megfigyelést, kedves Judit! Én inkább romantikusnak nevezném magam, de ahogy tetszik!:-) Igazán nagy megtiszteltetés, hogy nagy költőkhöz hasonlítasz, ám az még inkább, hogy egyedinek nevezted versem!

    VálaszTörlés