Fütyörészgetek,
gyermek lettem újra.
Szívem is trilláz
amerre járok.
Visszafeleselnek
egymáshoz bújva
flörtjeimre
rigók, csalogányok.
A tüdőm teli,
s hol föld, ég összeér,
füttyel köszöntöm
a végtelent.
Hegyek-völgyek fújják
ezt az ős-zenét,
a visszhangok
fent, én meg idelent.
Fütyülök, ha az
alkony csendjét várom
kertek ölén, hol
levél se rezzen.
Fütyülök
csillagszemű holdsugáron,
szendergő tűzben,
vérző napgerezden.
Repít a szél,
eső hull angyalszárnyon,
kitárom mellem,
-őszülő kamasz-
felcsobban bennem
füttyös szerenádom,
harsog lelkemben
tél, nyár, ősz, tavasz.
Ilyen vagyok.
Nem fáj, ha kinevetnek,
az ember ettől
még el nem ájul.
A kis csibész súg
bennem az öregnek,
rá se ránts, fütyülj,
csak fütyülj.
Rájuk.
Fütyülj csak minél tovább, dalod bennem is trilláz!
VálaszTörlésNagyon vigyázz a benned élő kis csibészre, ha ilyen remek versek írására késztet! :)
VálaszTörlésSzépen fütyülsz, kedves László. :)
VálaszTörlésKöszönöm Kedves Tibor megtisztelő figyelmedet...)))
VálaszTörlésEgymásra vigyázunk kedves Mária kölcsönösen. Köszönöm szavaidat...)))
VálaszTörlésÖrülök neki Kedves Ditta, köszönöm trilláidat...)))
VálaszTörlés