Marković Radmila: Anyám: én itt vagyok!



Üres házam, szobám,
vakok az ablakok,
borúba burkolózott a tél-elő,
csalfa játékot űzve az ősszel.
Kopasz ágak hegyén
lógnak november végén,
görcsösen kapaszkodó 
fonnyadt falevelek,
a többit,
elvitte a levél-sintér.

Elhagyatottnak hittem minden
léptem előtti sáros utam,
de vállon ragadott féltően,
mennydörgő szívhang.
Anyám: én itt vagyok.

Nem ültetlek két térdemre,
mint parányi emberkét
réges-régen,
ahogy tetted
szombat este,
halkítva tomboló
erőmmel nem bíró
jó kedvem.
Énekelted:
gyí te, gyí te 
négy lábacska,
mind a négyből
lesz lovacska,
elvisznek majd messzire,
ágyadnak közepére.
Hoppsza!

Felidézte ifjú voltom,
amikor még
tervezgettem,
reménykedtem,
azon jókat nevetgéltem:
öreg bezzeg sosem leszek,
csak éveim fogynak majd előttem,
csak éveim sokasodnak majd mögöttem,
az élet rendjére nem gondoltam,
fejemben izgalmas utazások táncot roptak.

Beváltottam aprópénzre
álmodozó ifjú lelkem,
a téllel csalfa játékot most űzök,
örökzöld fenyőm tűlevelén
láthatatlan a távoli fehér.


4 megjegyzés :

  1. Megérintettek soraid, kedves Mila.

    VálaszTörlés
  2. Emlékek megidézésére sarkal a tél-elő. Egy életút bomlik ki soraid nyomán! Szívesen olvastam!
    Szeretettel: Szabolcs

    VálaszTörlés
  3. Kedves Tibor!
    Ez az elismerés, sokat jelent nekem.
    Szeretettel köszönöm, és Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok: Mila

    VálaszTörlés
  4. Kedves Szabolcs!
    Könnyeket csaltál a szemembe, mert eszembe juttattad azt is, amikor a háború dúlt Jugoszláviában, a fiam akkor is azt mondta: Ne félj anyu, én nem hagylak magadra, nem menekülök ki az országból.
    Elmondom Neked azt is, hogy van Isten, mert mint topolyai rezervistát, nem vitték a harctérre.
    Kellemes karácsonyt és sikerekben gazdag új esztendőt kívánok Neked és családodnak: Mila

    VálaszTörlés