Az emlékké tűnt időt
visszaidézni hasztalan,
pörög a malom szüntelen,
tavaszra nyár, majd őszre tél
őrlődik észrevételen,
a kerék egyre csak forog,
megállíthatatlan forgatag,
eltűnnek évek, évszakok
szürkülnek egyre a napok,
mégis fénylenek utamon,
mint távolodó csillagok.
Megállíthatatlan... (Itt is:) sajnos.
VálaszTörlésTibor, köszönöm. :)
TörlésImént Gyuri sorait olvastam a mulandóság kapcsán, s most te is a messzeségbe tűnő múltról írsz. Milyen érdekes mégis: emlékidőd sugaras útján haladsz... Jó, hogy sorokba öntötted érzéseid, Hajnalka!
VálaszTörlésKöszönöm, Gábor. Ritkán szólalok meg versformában,ha sután is, de le kell írnom érzelmeim. Múltam rejt sok bánatot is, de eljutottam arra a pontra, hogy már csak a szép gyermek-és ifjúkorra emlékszem. Kizárom a szorongásos részét az életemből. Üdv. Hajnalka
TörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Törléskedves Hajnalka.
VálaszTörlésNagyon szép, kedves, lírai hangú vers.
Megérintett.
gyuri