Csörgits Kinga: Álomidő...



Ami elfolyik, szétfolyik, az ujjaid közt kifolyik. Aranyló, megfoghatatlan, csillámló púderköd, ami beborít, betakar. Szeretném megőrizni. Marasztalni. Magamba zárni. Álomidőben élni az egész életem. Bárhol, bárki is legyek itt és most. Tünékeny lélegzetvétel vagyok csupán. Egy felszakadó sóhaj, mely súlyos mérföldkőnek, kővé dermedt lábnyomnak érzi magát az univerzum végtelen, csillagokkal tarkított egén. Talán így van jól. Ettől vagyunk annyira különlegesek. Hogy annak érezzük magunkat. 
De bárhogy is...az álomidő amilyen váratlanul toppan be, olyan hirtelen távozik. Kérlelhetetlen, könyörtelen vándor, kinek jöttét szomjazzuk egy életen át, de amikor végre megérkezik képtelenség teljes pompájában, teljes odaadással élvezni. Mert minden pillanatban ott az elmúlás, ott van a halál. Az elválás lehetősége. 
És akárhogy is... az ember csupán egy tünékeny lélegzetvétel. Egy felszakadó sóhaj, mely súlyos mérföldkőnek, kővé dermedt lábnyomnak érzi magát az univerzum végtelen, csillagokkal tarkított egén.
Valamit adtál, ami továbbél bennem. Már hozzám tartozik. Beleszőtte magát minden szívdobbanásomba, minden sejtembe. Valamit adtam, ami ott lüktet benned. Visszavonhatatlanul, rendíthetetlenül ül meg lelked legmélyén. 
A tükör előtt állok. Szemem sötétre festem, testem csipkével borítom. Majd hosszú hajamba markolok és mélyen beleszippantok. Benne van az éjszaka illata. A férfi illata. Az álomidő illata. Elképzelem, hogy te markolod. Vad szilajul, mégis simogatva...tengernyi idők és világok határán ringatva. 
Szeretem, ahogy az emlékeim - illatok, érzések, képek - körém tekerednek, akár a csipkeindák, ágak és bogak, mellyel testemet borítom, amikor csábítani várlak. 
Álomidőben élek. A világok határa, álomidő. A folyton szemlélődés, álomidő. Én magam vagyok az álomidő. Belém lépsz, bennem élsz. Szavaim a végtelen suttogásából kiragadott villanások csupán. És ahogy nagy gondossággal kiköltve leírom őket, oda is térnek vissza. A végtelenbe. Ahol a kérdés önön válaszával összefonódik. Ahol a csábító a hódító előtt önként fejet hajt, majd újra harcra hívja. Kacérul, pajzánul. A végzetes eleve elrendelés és fatális véletlenek buja násza végül megfogan és lám ember születik belőle. Ez a gyönyörű, megismételhetetlen, mégis örökké bizonytalan, agresszív csoda...
Álmomban kaput láttam, beléptem rajta...és ott csodát pillantottam. De amikor reggel kinyitottam a szemem, türelmetlenül esetlen, kétségbeesett ujjaim már hiába kutatták finom bőrkötésű naplóm sziluettjét. Alkotásért kaparászó elmém meddő maradt. A rontók elvitték tőlem. 
Álomidőben, álomcsapdában, álomtérben, áloméletben, álomtörésben álomhálót szövök. Beleszövöm kimondhatatlan, leírhatatlan, formába nem önthető gondolataim, érzéseim. Beleszövöm kapcsolataim varázsos fonalait, aranyszálakat, melyek hozzád kötnek. Más lelkekhez és lélekterekhez. Beleszövöm finom rezdüléseim, lelkem mélységét, életem lassan gördülő, mégis gyorsan illanó érkezéseit. 
Amikor írok, végtelen kódexekben lapozok. Istenek és istennők serlegéből iszom. Világok születését és bukását látom. A háború pedig, melyet az emberi eszenciáért folytatnak, itt és most zajlik...érted és értem. A lélek üdvös, irgalmas, kegyelmes...álomhálót terítek rá. Hogy ne sérüljön. Nem kell mutatnia magát ebben a világban. Lelket felfedni, meztelenre vetkőztetni csak álomidőben, álomcsapdában, álomtérben, áloméletben, álomtörésben álomhálóban lehet. Különben elfolyik, szétfolyik, az ujjaid közt kifolyik...



5 megjegyzés :

  1. Szépen megírtad elmélkedésed, kedves Kinga: "mik vagyunk", "minek érezzük magunkat", hogyha már ezt tehetjük tudattal bíró lényekként. Ha jól gondolom, az emberek közti kölcsönösség volt témád ismét, a "végzetes eleve elrendelés" és a "fatális véletlenek" folyamatos nászáról. A lélek védelmében - mintegy álomidőben...

    VálaszTörlés
  2. Kinga.

    Elgondolkodtató írás.
    Tetszett.
    gyuri

    VálaszTörlés
  3. Valamit adtál, ami továbbél bennem. Már hozzám tartozik. Beleszőtte magát minden szívdobbanásomba, minden sejtembe. Valamit adtam, ami ott lüktet benned. Visszavonhatatlanul, rendíthetetlenül ül meg lelked legmélyén.

    Ez a vezérfonalad, amit remekül végigvezetted.
    Szeretettel gratulálok: Mila

    VálaszTörlés