Tomor Gábor: A kocka elvetése



Tőzsde, bingó, pilótajáték, némely hitelforma s hasonlók. Mindezekben két fő lehetséges eset van: bejön a számítás vagy nem.
Kétfélék a dühösek is.
Ha nyerni lehet(ett) – valamennyit, valameddig – a szerencsejátékon, mérgelődnek, akiknek nem szóltak, akiket úgymond nem győztek meg arról, hogy érdemes kockáztatni. Másként szólva: ők nem hittek, nem bíztak egy lehetséges nyerésben, ezért hát kimaradtak a jóból.
Ha buktak, veszítenek a befektetők, akkor meg nem látnak a méregtől azok, akik úgy vélték: semmit nem kockáztatnak, és ezért hittek a rábeszélő szavaknak. (A befektetéstől tartózkodók ilyenkor kétségkívül elégedettek.)
Valamit azért kapiskálunk. Bárminemű befektetés nyilvánvalóan társul hittel, reménnyel, bizakodással. Sejtjük továbbá: a szabadabb pénzügyi manőverek, befektetések többségében a kockáztatáson van a hangsúly. 
Ha nem tettünk fel semmit – vesztésre, nyerésre egyaránt nulla az esély: nem veszíthetünk, de nyerni sem nyerünk semmit.
Ha tétre tettünk, vállaljuk, hogy elveszhet a pénz, sőt, akár még több is elúszhat. 
Persze, lehetséges, hogy például félre- vagy felületesen tájékoztatnak, ebből aztán panaszok, peres ügyek s eljárások mérges kígyója születhet. Ilyesmire például szolgálhatnak a korábban felvett devizahitelek. 
Nemrég értesülhettünk horvát pénzintézetekkel szembeni bírósági ítéletről, fizetési kötelezettségről (semmissé nyilvánították a svájcifrank-alapú jelzáloghiteleket), nálunk viszont sokakra kilakoltatás vár a devizahitelezési válságból létrejött ügyek miatt. 
Amott úgy, nálunk másként. Minden megeshet.
Ki érti ezt? 
Nehéz ez így a pénzügyekkel!


A kép címe: Pozitív gondolatok, jöjjetek! – Csiszér Zsuzsi munkája.


4 megjegyzés :

  1. A pénz szerzés, sokaknak, mondhatnám életük célja. Persze fontos hogy legyen, ha van, az ember biztonságérzete nő. Ha szerzése mániává válik, az eszelőssé, irreálissá torzítja a versenyzőt. Minden esetben bukás.
    Volt ilyen ismerősöm. Ha valaki elveszíti realitás érzékét, az biztos véget produkál. Neki is bevégeztetett...
    gyuri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fontos, hogy biztonságot adjon, igen. De hogy ez legyen életcél...; tényleg veszélyes, kiforgatja valójából (vagy épp abba löki vissza) az elvakuló embert a pénz. Talán úgy véli: általa mérettetik meg a világban... - Köszönöm válaszodat, Gyuri! :)

      Törlés
  2. Tele van a TV ilyen hirdetésekkel. Ismertem pókerjátékost, számítógépjáték (fizetős) játékost, kaparós sorsjegy -és hiteljátékost, valamint kényszeres vásárlót is. Az életüket bukták mind.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Életüket, azt az egyet, de reméljük, képesek voltak felállni... - Köszönöm hozzászólásodat, kedves Ditta. :)

      Törlés