Fentről etetek,
szórom az étkeket lefelé:
halaknak szeretet.
Úgy félnek,
mint istentől hívő emberek.
Ujjaim végét vízbe merítem,
belemosom a maradékot:
haltápmorzsa-darabka szívem…
Gyors csobbanás jelzi,
az élelem még a félelem mellett is
gyengéd,
és a színes halbőr csíkok,
mint a tempera-festék
cikáznak a vízben.
Hajlékukat, az akváriumot is
a magamféléktől kapják,
mégsem érdekli őket más,
csupán a lemezes díszhaltáp.
Néha egy kis szúnyog, muslica
kerül az étlapra,
de hogy kitől, vagy miért –
és ha van is halisten,
talán ezt már csak ő tudja?
(Pápa, 2014. július 31.)
Lám, egy akvárium előtt is milyen gondolatok jutnak az ember eszébe... Milyen a lét halszemmel, s ki is táplálja őket? És magunkra gondolunk eközben is... - Elmélkedésre serkentő a versed, kedves Árpád. :)
VálaszTörlés