Pasztell színű
emlékek oldódnak
egymást keresztező
vonalak viharos
metszéspontjában.
Érzések kősúlya
észrevétlen léggömbként
száll magasba.
Sztratoszféra szeszélye
robbantja ezer darabra.
Mocskos rongyként
aláhullva temeti
makrancos maradékát
eltévedt léteknek.
Kép: Zulema Guerra alkotása
Oda az emlékek, pedig igencsak megkönnyültek... De talán te sem bánod, Ildi... Ami elszállt, ami már nem foglalkoztat, azért talán nem is nagy kár. Gondolom én; vajon jól?...
VálaszTörlésKöszönöm, Gábor ! :) Jól gondolod :)
TörlésIldi! El kell engedni a lufi emlékeket, akár szépek, akár mcskosak.
VálaszTörlésA jövőnk sem látszik szépnek és reményt keltőnek.
Tetszett a versed...
Köszönöm szépen, Saci ! :) Sajnos, van amoikor szinte minden kilátástalannak tűnik.
Törlés