Nyakamban csillogott,
simogattam, ragyogott.
Amulettem elvesztettem:
szerencsétlen lettem.
Kerestem, és nem találtam,
gyöngyöt fűztem, csodáltam.
Imádtam ragyogását,
úgy vártam áldását.
Sorsot kértem, nógattam,
haladjon lassabban.
Időm legyen megállni,
öröm szekerére felszállni.
Kép: Pintér András fotója
Ildikó versedben remekül szemléltetted a remény és a csalódás összefüggéstelen összetartozását.
VálaszTörlésszeretettel és érdeklődve lvastam
Saci
Köszönömszépen,Saci ! Örülök véleményednek ! :)
TörlésElveszett az amulett, van már mivel magyarázni, hogy a sors miért nem elég kegyes... Persze, tudom, te talán mégsem ezt tennéd, Ildi, no de, mégis: csak hiányzik az a talizmán... :)
VálaszTörlésKöszönöm, Gábor ! Legalább hadd fogjuk rá valamire, még ha nem is így van :D
Törlés