11 megjegyzés :

  1. Jega2017. május 14. 22:24

    Sokunk helyzetét írtad le röviden tömören, kedves Gábor. A szerelem hamar elmúlik, de az évek alatt nem lépett helyébe más csak a pusztaság.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Francis2017. május 14. 23:18

      Igen, Ibolya. Kérdés azonban, hogy valamiféle bűnbánó érzés, vagy más érzemény maradt-e mégis az emlékezőben... - Köszönöm hozzászólásodat! :)

      Törlés
  2. Radmila2017. május 15. 7:19

    Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Radmila2017. május 15. 7:20

    Kedves Gábor!

    Felidézted a múlt szép pillanatát, amit a jelenben hiányolsz.

    Szeretettel gratulálok: Mila

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Francis2017. május 15. 10:02

      Ha ma lenne... Akkor talán két kézzel kapna hozzá?!... Talán az fáj, hogy abban a múltban, már akkor nem volt meg a tovább vivő, szerető érzelem? Most valamelyest ez bántana, az akkor nem érzett hiány?... Mi és mitől változott-változhat meg - ennyire? :-? A kérdések szaporíthatók, kedves Mila. Örültem hozzászólásodnak! :)

      Törlés
  4. Kapolyi György2017. május 15. 21:11

    Mert idő múltán, az a két belefáradt, "Megkopott" ember, nem ugyan az, mint hajdanán Gábor.
    A felörvénylő emlékek szereplői, nem a padon ülők.
    "Minden múlik ez is elmúlt, nem örök a csoda sem".
    Kár.

    Nagyon kifejező és tömör összefoglalása hatsorosod a ténynek.
    gyuri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Francis2017. május 15. 23:07

      Kár, ezt gondolom én is, Gyuri. Csak elgondolni nem esik jól, hogy a "megkopás" ennyire tehet idegenné. Hogy a gyengéd érintésre nem volt legalább futó simogatás. - Köszönet soraidért, Gyuri! @-)

      Törlés
  5. Unknown2017. május 16. 9:56

    Érdekes hatsorosod, elgondolkodtatott, hogy az idő haladtával mennyire kihuny bennünk a szerelem, ha nem is a szeretet, de a vágyakozás csendes beletörődéssé alakul. Ezt éreztem soraid olvasásakor.
    Irma

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Francis2017. május 16. 11:14

      Csak azt tudom válaszolni, amit Gyurinak is írtam. Továbbá, a kérdés az: a valamikori érintésre visszagondolva, az emlékező bánja-e a közönyösnek tűnő hárítást? Avagy, ahogy írod: a "beletörődése" már mindent uralt? Lehet, hogy a partner hálás mozdulata lett volna az érintés, talán megköszönni akarta az együtt töltött időt, közös életüket? Mondhatjuk még azt is, az emlékező részéről talán elég gyenge volt (ha volt egyáltalán) a testbeszéd... - Köszönöm véleményed, kedves Irma. :)

      Törlés
  6. Varga Árpád2017. május 18. 9:55

    Már egzakt módon is kimutatták, hogy akit három hónapig egyáltalán nem ér emberi érintés, erősen depresszióra hajlamos, sőt az esetek többségében be is következik nála, de minimum lelki problémákkal küzdő lesz. Szóval, nagyon igaz a fenti vers és mondanivalója, de én nem értem az embereket. Mármint ezt a jelenséget, melyet e vers is közvetít. Lehetetlen, legalábbis számomra kétségtelenül az, hogy ezt önmagában nézzük. Ilyen szituációban mindig van valami a háttérben, vagy a múlt miatt, vagy aktuálisan. Számomra egyébként úgy jön, értelmezendő a vers alanyi, szereplőinek a meghatározása, hogy mondjuk egy férfi érinti meg a párját, mire a nő furcsállja az "esetet". Miért is eleve a szerelem tüze kellene (már) ehhez az érintéshez? Anélkül nem ér - szó szerint? Szóval szerintem ebben kicsit benne van a szerelemnek mint érzésnek vagy lelki vetületnek a mai világ általi (direkt, sőt marketing szempontokból szándékolt) félre- és/vagy túlértelmezése is, vagy ha csupán testiségről van itt szó, akkor meg számomra kiüresített és evidens szituáció ez, mint ahogyan az öregemberes párok szexuális karikatúrái. Persze ez a vers érdemeiből semmit nem von le, lényeges dologra tapint rá.

    VálaszTörlés
  7. Francis2017. május 18. 11:52

    "Miért is eleve a szerelem tüze kellene (már) ehhez az érintéshez? Anélkül nem ér - szó szerint?" Ezt érzem igen fontosnak hozzászólásodból, Árpád. És elgondolkodtatónak. Úgy tűnik, mégiscsak kellhetett szerelem annak előtte, mert akkor logikus, ha mondjuk hálás a férfi az együttes életükért. (Itt persze kizárom, hogy [szerelmi felhívásra gondoló] félreértésből furcsállta érintését a nő.) Ha csak úgy "összebútorozva", mondhatni érzelemszegényen éltek együtt, nemigen várható ilyesféle "elragadtatott" érzelmi "kitörés". Inkább amiatt sajnálkozom, hogy egykori szerelmesek nem egyformán éreztek egymás iránt abban a pillanatban. (Meglehet, ugye, csak a szinkronnal volt kisebb baj, mondjuk a nő máskor [szemérmesebben] megsimogatta arcán a férjét (hívén, hogy alszik már/még/épp. Bár igaz, soraim szerint a férfi is eléggé szégyenlősen visszakozott.) Az biztos, a háttérben ott volt a múlt: a különböző családi háttérrel, szocializációval, az együttélés összes gondja-bajával. - Örülök, hogy leírtad gondolataidat, kedves Árpád. :)

    VálaszTörlés

Feliratkozás: Megjegyzések küldése ( Atom )