Magára
terítette kirojtosodott kendőjét, fájós, dagadt lábait végigvonszolta a hosszú,
sötét előszobán, míg elért a bejárati ajtóig. Pillanatra megtántorodott a
küszöbön, úgy mellbe vágta a friss hajnali hűvösség. Ágy melengette teste
beleborzongott, de élvezte is egyben, mint tódul be áporodott szagú otthonába
az egészséges levegő.
Ma
már fenn volt egyszer, amikor a fia munkába indult. Nem volt ugyan szükség rá,
hogy felkeljen, nem is tett semmit, csak téblábolt Árpi körül, és nézte, amint
álmosan cipekedik. Valóság szerint, kora hajnal volt még, mert a gyerek hajnali
fél négykor indult. Ez is nevetséges. Nem igaz, hogy ne találna magának
közelebb munkát! Ilyen munkát! Semmi munkát! Ráadásul kerékpáron közlekedik a
szerencsétlen gyerek, hogy ötre elérjen a munkahelyre. Jaj, de tudják ezek az új
gazdagék, a tegnap óta újgazdagék. a volt beosztottak, hogyan kell
kizsákmányolni a tehetetleneket!
A
pékség, - nem is pékség, inkább uzsonna előállító -, ahol Árpi dolgozik, nem
közelíthető meg sem autóbusszal, sem villamossal, metró sem visz oda. Minden
járműtől nagyot kellene gyalogolnia, időben tovább tartana az út, mint így.
Akkor pedig kár kiadni a pénzt bérletre. A fizetés különben olyan kevés, hogy
azért még a bicajt is fölösleges lecipelni a harmadikról, de az ő balga fia
ragaszkodik ehhez a munkához. Csak éppen utána nézett, a szemével simogatta,
hiszen tudta róla, hogy ilyenkor még nem éhes. Mit tegyen, akkor is az ő
gyereke, ha nincs már vele dolog. Ott meg majd eszik valamit.
Visszabújt
az ágyába, forgolódott, de már nem tudott elaludni. Teste is nehezen melegedett
fel, holott a paplan még ki sem hűlt. Bárhogy forgolódott az ágyban, akárhogy
feküdt, valamije mindig fájt. Ez már minden, csak nem pihenés -, gondolta, s
inkább nehézkesen kicihelődött az ágyból. Atyám, még mindig maradt egy bő óra,
amíg keltheti Laurát. Már odakészítette neki a reggelit, mosakodáshoz a jó
meleg vizet, de még alhat, mert a lány szerencsére a közeli OTP-ben dolgozik.
Visszafordult
egy pillanatra, mintegy behallgatózott, aztán a szuszogást hallva kilépett az
ajtón.
Ötven-hatvan
közötti, kövér, formátlan, ápolatlan nő benyomását keltette. Az a fajta, aki
fiatalon sem lehetett túlzottan igényes magára, csinosnak sem tarthatták sokan,
mostanra meg végképp elkopott. Hosszú, festetlen zsíros haja e korai órán
egyenesen lógott végig meggörbült hátán, máskor legalább valami jellegtelen
kontyot tekert belőle. Most odaállt a korlát mellé, és körülnézett. Vizslatta,
van-e valami mozgás ebben a pesti körfolyosós házban. Először felfelé
kíváncsiskodott, de csak azt a moslék színű szürke eget látta, amit annyira nem
szeretett soha. Ez az udvari lakás egyébként is ritkán kapott napot, de a
reggelek tudtak igazán szépek is lenni a negyediken is,ha akartak. Ma, úgy
tűnik, nem készülődött felfényleni a nap.
Csend
volt körülötte, és mozdulatlanság. Minden emeleten nyolc bezárt ajtó, a hozzá
tartozó ablakokkal. Ez negyven ház lenne egymás mellett, ha a földre raknák,
egy falu hosszú utcája. Itt szinte semmi. Körbe ballagott a korlát mellett,
hogy elérjen a szemközti ajtó mögött lakó húga ablakához, de az ajtót zárva
találta, holott hallotta, hogy a TV már be van kapcsolva. Fenn van tehát ő is.
Neki legalább jó dolga van! Se gyerek, se férj. Nem alkalmazkodik senkihez, azt
tesz, amit akar. Okos, ha ágyban marad. Minek kezdje meg a napot ilyen korán?
Pihenjen csak. Hiszen ez egyetlen előnye a nyugdíjas életnek. Megfordult, hogy
hazamenjen, közben látta, hogy az alatta lakó kínai család férfi tagja
nesztelenül zárja az ajtót alvó családjára.
Milyen
gyönyörűen felújították a lakást azok is! Igaz, hogy még nem jutott be
hozzájuk, de látta az idehordott csempéket, szerelvényeket, taposókat.
Hurcolkodásnál a bútorokat is. Minden finom, és drága. Számára csak a négy
hófehér ablak látható!
Átnézett
a saját ablakára. Micsoda különbség! A többiek előtt, miként a lakások
többségénél a korláton virágládák függenek, tele színes virágokkal. Nála az
sincs. Minek? Ronda, szürkére kopott ablakok melyekről most pereg le az utolsó
felhordott festékmaradék, meztelenre súrolt bejárati ajtó. Ezt a kiáltó szegénységet
már virággal sem lehet megszépíteni.
Hazahúzta
magát szegény fájó lábán a korlátba kapaszkodva. A sarokban lakó Fehérék
ajtajánál megpihent, közben megállapította, hogy akinek egyszer jól ment a
sora, annak mindig is jól megy. Ők is nyugdíjasok. Nyilván ők is alusznak még.
Pihennek a biztonsági zárral ellátott vasrács mögött. Ez a rács is mennyi
pénzbe kerülhetett, de hát ilyet meg se lehetne kérdezni Babitól, pedig valaha
együtt gyerekeskedtek, egyszerre születtek ide a házba. Babi jó férjet kapott,
jó munkahelye volt, most is jól él. Bezzeg neki soha nem volt szerencséje, most
sincs semmi öröme a gyerekein kívül. Neki már csak az, az öröm, ha úgy fekhet
le, hogy tudja, holnap is lesz ebéd.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése