Élet a feleség eltűnése után


 



Mi történne a férjünkkel és az otthonunkkal, ha egyik napról a másikra eltűnnénk a föld színéről, mert ugye manapság nem is lenne olyan abszurdnak tűnő dolog ez. A férjek többsége úgy megszokta a kényelmet, fel sem tűnik, hogy azt a felesége észrevétlen munkája teremti meg a számára. No persze vannak kivételek, akinek nem inge ne vegye magára. Én azokról, többnyire közép, vagy idősebb korú urakról beszélek, akik természetesnek veszik, hogy kiszolgálja a felesége, mert szerintük, az bizony az ő reszortja. Ugyanis én vagyok a családfenntartó, igaz a feleségem is dolgozik, de nem kellene. Ám ha kiharcolták, hát legyen, én nem vagyok semmi jónak az elrontója, de a háztartást bizony akkor is nekik kell vezetni, erről nem kezdünk vitát, mondják.
Egy nappal a feleség eltűnése után.
Mi a fene van ma? Már este nyolc, és még nem jött haza. Már délután sem volt itthon, ha jól emlékszem. Az ebéd az asztalon volt, megterítve. Még mérgelődtem is, hogy hideg, kénytelen voltam betenni a mikróba. Hálóban az ágy sincs megvetve.  Na, mindegy nézem a meccset tovább, ja, kiveszek egy hideg sört is hozzá.
Atyaisten! Már hajnali három óra, és én még a kanapén ülök felöltözve! Mi van?  A feleségem sem szólt, hogy elaludtam a meccs alatt. Nahát! Megyek levetkőzni és bebújok a paplan alá, még egy jót alhatok hétig, majd reggel fürdök. Máskor is előfordult már.
Mi ez? Nincs megágyazva? Még nem jött haza?  Nem emlékszem, hogy tegnap összevesztünk volna, vagy igen? A barátnőjétől is haza szokott jönni időben. Hajnali háromkor nem telefonálgathatok sehova. Majd reggel. Alszom tovább a kanapén.
Két nappal a feleség eltűnése után
- Kislányom, nem tudod mi történt anyáddal, nincs itthon, már tegnap sem volt.
- Szia apa! Az éjjeliszekrényeden van egy levél, abból mindent megtudsz. Bocsi, de dolgozom, ha valami nem világos, akkor telefonálj.
Hát még a hálóba sem voltam tegnap óta, hogy a fenébe láttam volna azt a levelet. Nem értem, minek levelez velem, miért nem szólt, és mi a francnak rakta el az ágyneműt, azt se tudom, hogyan kell megágyazni, na, jó kiveszem a párnám és a paplanom, ennyit én is meg tudok csinálni. De eldugta azt a levelet, miért nem rakta az ebédlőasztalra, már rég elolvastam volna. Na, nézzük mit ír!  Majd a munkahelyemen elolvasom, még elkések. Hú, de korog a gyomrom! Majd az úton beugrok a pékségbe és veszek reggelit magamnak.
Az irodai csendben nyugodtan hátra dőlve a kényelmes forgószékben végre kibonthatta a levelet.
Drágám!  Úgy döntöttem, hogy megváltoztatom az életem. Eljött számomra a gondtalan nyugdíjas kor, a lányunk már rég éli az önálló életét, hát én sem élem már tovább a régit. Jó volt, szép volt, de elég volt.  A hűtő tele van, minden holmid kimosva, kivasalva, a lakás teljesen kitakarítva, bár ezekre eddig soha nem figyeltél, mostantól neked kell magad után elrakodni, mosni, ebédet főzni, vagy hozatsz magadnak. Ezen túl el kell mosogatnod, és neked kell a mosógépben kimosni a ruháid, és ha nem akarsz gyűrött ruhákban járni, itt az ideje megtanulni a vasalást. A csekkeket feladtam, de ezen túl neked kell rájuk figyelni, a szokásos helyen megtalálod őket.  Ha valami elromlik, csináltasd meg, kérdezd meg a lányod, ha valamit nem tudsz. Ha mindez számodra fárasztó, hát tarts házvezetőnőt, nem olcsó, de sokkal könnyebb lesz a dolgod. Azért majd hazajövök látogatóba. Ne keress, most messzire utaztam
Köszönet a szép évekért, és nem kell hálálkodnod a gondoskodásért, mert észre sem vetted, és sok mást sem, a munkádtól, és a sok tévénézéstől már engem sem. Sok sikert az önálló élethez. Szerető feleséged
Ezt el kell olvasnom még egyszer, mert nem bírom felfogni, azt hiszem elhagyott a feleségem, de milyen orvul, legalább keresett volna maga helyett egy házvezetőnőt. Nem is baj, majd megmutatom, hogy képes vagyok ellátni önmagam! Ezek a nők olyan beképzeltek, azt hiszik, csak ők tudnak mindent. Ráadásul, amit lehet, azt agyonbonyolítják. Egyszerűsíteni fogom a háztartás vezetését, hiszen csak magam vagyok. Főzni csak hobbiból fogok, ha nagy néha vendég jön hozzám. Takarítani egy hónapban csak egyszer kell, mert úgy sincs kosz, az ágy vetetlen marad ezután, mosogatni ráérek hetente, amikor összegyűlik a szennyes edény. Mosni sem kell sűrűn.  Még hogy én nem tudom ellátni magam? Majd én megmutatom. A virágaival nem fogok foglalkozni, mind kidobom. A fűnyírás marad csak, az úgyis férfimunka, csak elorozta előlem.
Két héttel a feleség eltűnése után
Levetett ruhák sokasága hanyag eleganciával tarkítja a lakás egyhangúságát, a szemetes kuka mellett halomban áll az üres pizzás és sörös dobozok tömkelege. A mosogató, és pult teljes hosszúságában megrakva az elővett élelmiszerekkel, tárgyakkal, mosatlan edényekkel, sörös üvegekkel.
- Mosogatni kellene már! Nincs sok kedvem hozzá, össze kellene szedni a szennyes edényeket egy kupacba. Majd holnap!
Egy hónappal a feleség eltűnése után
A ruhák az egyszerűség kedvéért már nem kerülnek a szekrénybe, fiókokba, a szárítóról egyszerűbb felöltözni, hiszen ott van minden a szemünk előtt. A vasalás csak árampazarlás, a ház ura szerint. Változás csak annyi, hogy a szétdobált pizzás és sörös dobozok között kell bevergődni a konyhába. A pulton, a konyhai csendélet káosza felett ragyogó zöld legyecskék zümmögve kergetőznek a kis fürge muslicákkal.
- No, majd holnap, úgyis hétvége lesz.
Két hónappal a feleség eltűnése után
Mi a rosseb! Nem is tudtam, hogy fű is kalászt nevel, most akkor aratni kell, vagy füvet nyírni.  A szomszéd szerint először kaszálni, csak utána nyírni.  Nem is tudok kaszálni, és kaszám sincs, legalább beérik a fűmagom.
- Ejnye, kislányom, miért nem szóltál, hogy jössz, akkor egy kis rendet raktam volna.
- Apa szóltam egy takarító cégnek. Holnap kezdenek, de dupla pénzért dolgoznak, nagy a kosz. Addig gyere hozzám, hogy ne legyél láb alatt.
- Jó megyek! Ígérem, hogy többet nem kell hívnod őket, megtartom a rendet.
Egy évvel a feleség eltűnése után
- Apa jönnek a takarítók, szedd a holmidat és gyere!

2 megjegyzés :

  1. Nagyon élveztem! A zárlat meg egyenesen csúcs, de azért megjegyzem, nem minden férfi ilyen ám!

    VálaszTörlés
  2. Tudom Judit, az elején le is írtam, hogy akinek nem inge ne vegye magára. Köszi a figyelmed.

    VálaszTörlés