HEGYESIliteraTÚRA




      Immár 42. alkalommal Csépe Imre Emléknapok , négy éve új elnevezése alatt irodalmi és kulturális megmozdulásban van része nem csak a kishegyesi, hanem a vajdasági irodalomkedvelőinek is.
     Ez alkalommal a szervezőket segítette a kishegyesi Helyi Közösség, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület és a Kishegyesi Könyvtár. Nem csak anyagi segítséget nyújtottak, hanem a szervezésben is derekasan kivették a részüket az emberek. Kiemelném Sípos Tibort, Linka Gabriellát, Vörös Juliannát és ifjú dr. Virág Gábort. Természetesen még sokan segítettek abban, hogy zökkenőmentesen színvonalas műsort szervezzenek.
    Szeptember 25-én zajlott le a bácsfeketehegyi és a kishegyesi általános iskolások községi prózamondó versenye Aranyeső címmel. Az idén Brasnyó István prózájából válogathattak a tanulók, ami nehéz feladat elé állította őket, mivel ezeket a szövegeket nehezen tudják átérezni ehhez a korosztályhoz tartozó olvasók, mégis alapjában véve megbirkóztak vele és nagy igyekezettel szerepeltek a fellépők.
  Kategóriánként folyt a verseny, amit az iskolaverseny előzött meg. A három kategóriában 18 tanuló előadó tehetségét osztályozta a Bíráló Bizottság. Első, második és harmadik helyezést, valamint elismerő oklevelet kaptak a tanulók.
     Szép élményben volt részünk. Ezzel a cél az volt és maradt, hogy a legfiatalabbak figyelmét az irodalom szépsége felé irányítsuk.
     Még ezen a napon 18 órakor a könyvtárban Irodalmi Randevún T. Kiss Tamással, a szerzővel, A tükörtestvér című könyve kapcsán Fehér Dorottya  tett fel kérdéseket. A „randevú” meghitt hangulatban , gyertyafénynél, virágcsokorral fűszerezve a hallgatóság figyelmét lekötötte. T. Kiss Tamás, fiatal író minden kérdésre őszintén válaszolt.  Többek között azt is, hogy ki volt az, akinek az alkotását tartotta szem előtt írás közben, használta a szinonima szótárat, és többször is javított a kéziratán. Célja volt a fiatalok mai életvitelét, felfogását visszaadni, ami sikerült is neki.
   Másnap, 26-án, 18 órai kezdettel bemutatkozott az Irodalmi Kaszinó név alatt a Zentai Könyvkiadó. A rendezvény támogatói: Magyar Nemzeti Tanács, Szekeres László Alapítvány,
Tartományi Művelődési titkárság és a kishegyesi Helyi Közösség.
   Munkásságukról ismertettek bennünket, kiadványaikról beszéltek, és saját maguk olvasták fel alkotásaikból a részleteket. Az egy órás együttlét gyorsan elröpült. Engem főleg a versrészletek nyűgöztek le, nem csak a hangulatuk áradt szét a teremben, hanem ahogyan azt előadta a szerző, csodával volt határos. A prózai részleteket sem marasztalom el, de szubjektív meglátásom, vetítettem papírra.
     Szeptember 27-én van az emléknapokon a fő hangsúly.  Eléggé zsúfolt volt a program, mégis zökkenőmentesen haladt az esti amatőrök fellépéséig, akik vidékről jöttek, és nem érkeztek meg időben. Ám a türelem rózsát terem. Humoros fellépésük elnyerte a kishegyesiek többségének tetszését.
  Azért kanyarodjunk vissza a műsor kezdetéhez.  Három órától meg lehetett vásárolni a vajdasági magyar alkotók könyveit, amelyeket  a könyvbusz árusított,  majd ezt követte a hagyományos emléktábla megkoszorúzása, melyen Csépe Imre arcképe látható.
 Háromnegyed ötkor Találkozások cím alatt Silling M. Mária festményeinek kiállításár D. Szőke Anna nyitotta meg.
  Az Önkormányzat tanácstermében Silling  István Barangolások Nyugat-Bácskában című könyve volt a tudományos értekezés első programja, ahol  a szerzővel Sági Varga Kinga beszélgetett. Valamelyest belevezetett bennünket a munkája célkitűzésének megvalósításába. Ezek után Györe Géza arról beszélt, hogyan szeretné feldolgozni a vajdasági magyar pedagógiai szakírást 1945- 1990-ig. Szerintem nem kellene itt megállnia, mert ezzel nem fejeződik be a szakirodalom, szakírás folyamatossága.  Ezt én úgy érzem jogosan gondolom, ha már ekkora munkába kezdett Györe úr, kár lenne leállnia.
  Ezek után az általános iskola galériájában Himnuszt zengnek múltunkról - Kishegyes egykori paraszt társadalmának konyhai eszközeit gyűjtötte össze a segítőkész kishegyesiekkel Dr. Szőke Anna. Látható volt a köcsögöktől a kézi búzadarálóig sok minden, pl. köpülő, máktörő, szőttesek, vasalók, kandlik, cserépedények  stb.
  Jung Károly is méltatta a kiállítást, és jó tanácsokkal látta el a jelenlevőket.
  A a tóbai Kilencen, mint a gonoszok címmel fellépő amatőrökről már megemlítést tettem.
  Ezek után állófogadáson terülj asztalkámmal lepték meg a szervezők azokat, akik kitartóan végignézték a programot.
  Egy nap késéssel, igazolt okokból kifolyólag z iskola galériájában bemutatkozott az Európa szerte híres Trio Diaboliko komolyzenei programmal. A trió tagjai: Peter Pichler, klarinétművész, aki többek között  a salzburgi Filharmónia Kamarazenekarával, a Moszkvai Szimfonikus Zenekarral a bécsi Gustav Mahler együttessel játszott.  Lorenz Pichler, világhírű  fuvolaművész, a művészetek magisztere.  Ő is fellépett ugyanúgy , mint Peter a híres együttesekkel, és mindketten szólistaként is nagymesterek. Az ausztriai Glödnitzben születtek. A trió harmadik tagja, a Vukašin Mišković, gitárművész, aki Verbászon született és 2000-ben az olszországi Pietro Ligure nemzetközi verseny győztese lett. Pályafutása során fellépett Moszkvában, Amsterdamban Hágában  és Budapesten is hangversenyezett.
  Két nagyon tehetséges fiatal kishegyesi hegedű (mondhatjuk) művész, aki eddig sok versenyen díjazott lett, az pedig  Dudás  Virág Ervin, J.S. Bach Preludiumából és Kreisler Etüd – Allegro vét játszotta el hegedűjén. Csőke Andrea Kodály Zoltán marosszéki táncokat zongorán játszotta kiválóan. Mindketten megérdemelten nagy tapsot kaptak.
  Visszatérve a trióhoz, én már 42 éve szervezője, elnök, elnökhelyettese voltam a Csépe-napoknak, de bevallom, ilyen gyönyörű, élményt nyújtó befejező részben még nem volt részem. Ez volt a négy napos HEGYESlliteraTÚRA  fénypontja.
Mindez köszönhető Heininger Mártának, aki negyven évvel ezelőtt külföldre ment, és ezzel a trióval adózott szőlőfalujának. Köszönet neki érte.

3 megjegyzés :

  1. Kedves Mila, örömmel olvastam a tartalmas beszámolót!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen, kedves Tibor!
    Szeretettel: Mila

    VálaszTörlés
  3. Micsoda gazdag, dús programok!
    Dicséret a szervezőknek, részvevőknek, támogatóknak!
    Nagy örömmel olvastam a beszámolót!
    Szabolcs

    VálaszTörlés