Oly molett fenn a Nap.
A víz tükrében gyönyörködik,
Ahogy leszáll az est, tovaillan
Bársonyruhában, kellemes
zajjal.
Az erdők szolgáivá nemesültek.
A vizek szorgosan könnyeit
nyelik,
A föld megtanult repedezni
érte,
S belesajdulni a messzeségbe.
A lombok érte hajbókolnak,
A kezek, a csodák bársonyt
lopnak
Belőle és varrják a selymet,
Emberként ha kell,
megszületnek.
A festő ha alakját alkotja,
Megszépül a vászna pokla,
Madarak éneklik vadul:
Tiéd életünk, te Hadúr...!
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése