Beteg voltam, meggyógyultam 2.

A virág is megérkezett

Az én Márton unokám mindkét apró lábát felhúzta a nyakáig, mindkét kezével a kilincsekbe kapaszkodott, s az ajtó mindkét oldalát megsarkantyúzva úgy lengett jobbra, balra, mint minden gyermek, akinek ezt a játékot megengedik.
Éppen azon törtem a fejem, milyen boldog egy ilyen apróság, akinek a mozgás ekkora örömöt közvetít. Ha ennek a tetejébe még azok is örökké vele vannak, akik a biztonságát szolgálják, az élet merő gyönyörűség.
Oda is siettem hozzá, hogy a saját örömömet gazdagítsam egy finom kis puszival, de rossz lehetett a mozdulat, mert a mellemet beütöttem a zár szabadon maradt nyelvébe. Iszonyatos fájdalmat éreztem. Rászorítottam a kezemet a fájdalmas területre, hogy múljék végre amit érzek, most meg egy jókora csomó illeszkedett a tenyerembe. Elengedtem, újra próbálkoztam, de az bizony ott volt teljes életnagyságban.

Ennyi. Egy gyermek öröme, egy finom kis puszi utáni vágy, és kész a tudatban a tény: kifejlődött bennem egy daganat, mely már nem is apró.
A délutáni vizsgálat már azt is bebizonyította, hogy ettől a nem is kicsi valamitől nagyon gyorsan meg kell szabadulnom. Ahogy orvosom mondta: Inkább tegnap, mint holnap. Mivel a sebész is így gondolta, nem vártam tovább. Essünk túl rajta.

Megtörtént. Nem szenvedtem, nem fájt nagyon, sőt kicsit sem, mert nem tudtam, hogy ezen a területen olyan érzéskiesés alakult ki nálam, amely elvette mindennek az élét. Nem részletezem, az ezt követő kezeléseken is túl vagyok rég, a sőt, az orromon kialakult illetlenség is eltűnt a sugárkezelés hatására, már csak a rám akasztott jelző az enyém. Én lettem a kalapos hölgy. Mert napra többé nem mehetek kalap nélkül. Húsz éve. Ám, ha kisüt a nap, a Márton gyerek hozza a virágot.
Bizony. Mert én húsz éve meggyógyultam! S váltig vallom, meg lehet gyógyulni! Még ebből a nyavalyás, daganatos miafrancból is fel lehet épülni. Szerintem hozzáállás kérdése, mások szerint szerencsém volt. Én nem engedtem eluralkodni magamon a betegségtudatot, és egyetlen pillanatig sem tartottam magamat rákos betegnek. Nekem állandósult az, az érzésem, amely úgy szólt: jó úton vagyok a teljes gyógyulás felé.
Tehát beteg voltam, meggyógyultam.
Csak éppen nyolcvan éves lettem közben, s szerintem ez az olyan állapot, amely nem igen javítható. Ha mégis, szólok. Akkorát kiáltok, hogy mindnyájan meghallj