Megint esik.
Viharos a szél,
elhallgattak a
madarak.
Az üveg mögül látom,
hogy a cseppek között
feltűnik egy halvány
alak.
Látomás csupán,
mit az ablakon csorgó
víz
mozaikja idéz elém.
Tudom, egykor
szeretni fog.
Már elindult felém.
Próbálom elképzelni,
milyen a szeme,
milyen az illata.
Bár mindez nem fontos
igazán.
Enyémmel közös minden
bánata.
S egyszer enyém lesz
öröme is talán.
Az esőcseppek nem
mossák el
csendes vágyamat.
Se vihar, se szél el
nem űzi,
se hó, se jég le nem
gyűri
akaratomat.
Mert akarom én.
A zivatar lassan
eláll.
A szél csitul, a
vihar elül.
Az üveg mögött
tovatűnik
a halvány alak.
De bennem itt marad,
s még sokáig lüktet
itt belül.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése