Radmila Marković : Nyolcas

A szösszenet ötletét adó kerámia 



   Indiából származnak az arab számok, de egy biztos, hogy a nulla később került be a rendszerbe. Milyen kár!
Mivel van nulla is, hát én nulláról akartam indulni, és eljutni egy kiszemelt célig, de bezzeg már tudhattam volna, hogy én csak rögös úton szeretek járni. Ott legalább kell egyensúlyozni, vagy ha jobban tetszik balanszírozni, de jó esélye van a figyelmetlenebb halandónak arra, hogy kificamodjon a térde, vagy a bokája.
Tévedés ne essék, ez esetben nincs szó másról, mint ízlésficamról, vagy bosszúról, mivel nem szeretem a nullát, önmagát változtatta át, csak úgy, mintha az lenne a világ legtermészetesebb jelensége. Igen, megváltozott. Azért ne legyek igazságtalan, mert egy kicsit, vagy nem épp kicsit, de az átalakulásba belesegítettem. Egyszer csak az én nullám elkezdett középütt mindkét oldalról lefelé igyekezi, amikor mások felfelé kapaszkodnak. Igen. Valakinek lent a helye. Kísértem figyelemmel, nem a leglágyabb simogatással, miután nem akarta elfoglalni eredeti formáját, hát belesegítettem.
Legyen belőled nyolcas!
Lett is!
Hmmm! Nyolcas.
Mivel én sem vagyok karcsú, most az irigység pipiskedett ki belőlem, raktam rá egy kis hájat, főleg a dereka tájékára.
Majd most én következek!
Raktam rá súlyokat, meg sem kottyant neki.
Nem elég?
Tudok én még ezt-azt ráhelyezni, de megdurálta magát, nem vetette le az általam ráhelyezett akármiket. Megmaradt nyolcasnak, mert ugyebár a nyolcas az több, mint a nulla, de azt már nem magyarázták meg neki az arabok, hogy a nulla sok mindenben többet ér, mint a nyolcas, de azt valaki megsúghatta, hogy a mai világban az emberek 90%-a nem pozitív, hanem negatív nullával éli az életét.
  Ez az egyetlen mentsége, különben megsemmisítem a nullából lett nyolcast.


Radmila Marković




6 megjegyzés :

  1. Ötletes a történeted, kedves Mila. :)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen, kedves Tibor.
    Szeretettel: Mila

    VálaszTörlés
  3. Élvezetes olvasmány!
    Üdv: Szabolcs

    VálaszTörlés
  4. Fektesd el a nyolcast. Legyél végtelen!

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm szépen, kedves Szabolcs az elismerésed.
    Szeretettel: Mila

    VálaszTörlés
  6. Kedves hozzászólásod nagyon tetszik. Lefektetem a nyolcast, és lesz, ami lesz. Köszönöm, hogy olvastál, kedves álnév alatti Süsü.
    Szeretettel: Mila

    VálaszTörlés