Seres László: Mint akit valaki itt felejtett
Lábamhoz szelídül
az alkony kutyahűséggel
megenyhült a meleg
halkan susog dorombol
bronzaranyba bújt már
a parti nádas
elterült a Nap
el is vérzik
végigtapogat rajtam
hulló fénye
fejem alatt a Föld
felettem az Ég
lámpást tartok
porszem magamnak
hogy lássam
felhő se rezdül
harmat se hull
sírt ás a magány bennem
s fájón betemet
haldoklik a nyár is
elém terített szőnyege
halotti lepel
avart zörrent valahol
rajta a búvó szél
Szerelmünk nyomát keresem
körbe vesz az idő
s rám vadászik a perc
mindhiába
földig sújt a kín
s csak az fáj ami elmúlik
könnye se hull a mának
míg ölelik egymást fenn
bíborvörös árnyak
mint megcsalt szeretők
s levetik ruháikat
hegyek
völgyek
városok
temetők
Ülök
a semmiben
sorsomon velük
így osztozkodom
lámpám rég kialudt
hulló csillagok fénye lett
magamra maradtam
mint akit valaki
itt felejtett
Seres László
Nagyon megkapóak a képeid; mindjárt felütésnek a lábhoz szelídült kutyahűség.
VálaszTörlésGratulálok, kedves László!
Ahogy Tibor is írta...Remek képeket vonultattál fel. Belecsodálkoztam versedbe.
VálaszTörlésGratulálok!
Click to see the code!
To insert emoticon you must added at least one space before the code.