Tóth Sarolta: A fák sorsa



A fában a szú percegett,
alagutat épített.
A fa anyagát megette,
ezért a fa kikergette.
A fában fakopács lakott,
magának odút faragott,
fiókáit ott nevelte,
jött a macska, mind megette.
A fa tavasszal kivirult,
ágain sok bimbó pirult.
A hernyók ott lakmároztak,
a bimbók mind elhervadtak.
A fa gyümölcsöket termett,
pirosló almát, körtéket.
Éretlenül hulltak földre,
jött a vihar, mind leverte.
A fa sokat szomorkodott,
hasznot hajtani nem tudott.
A téli fagy sem kímélte,
egy vad vihar kettétörte.
A fák dísze a lombozat,
könnyekké válik, felzokog.
Lassan lepereg, földre hull,
tavasszal újra kivirul.
Jávorfa voltam valaha,
hímes tavaszi éjszaka
furulyaszó dalolt bennem,
madarak sirattak engem.



2 megjegyzés :

  1. A fa életében, az ember sorsában sok a hasonlóság. Újra és újra kivirulás, a veszteségeken át az elmúlásig. De emlékezzünk a hímes tavaszi éjszakákra! :)

    VálaszTörlés
  2. Szüszifoszi életünk valóban hasonló a fák sorsához, bár sok kivétel is akad - sokszínű a világ.
    /érdekes, egyszerre írtunk egymás verséről/

    Sarolta

    VálaszTörlés