Dániai hadifogság 2. rész

X. 19.
A jutasi iskola elvégzése után sikerült Kaposvárra áthelyeztetnem magam. Mire Dombóvárra érkeztünk, reggel jelentették, hogy a baranyai háromszögbe betört az orosz és Pécs előtt állnak.

Így sikerült haza jutnom egy-két napra. Felejthetetlen napok azok számomra – újra láttam a kis családomat. A gyerekek édesek, aranyosak voltak, habár a sarlach megviselte őket, de már nem látszott rajtuk és sokat nőttek a pár hónap alatt. Azonban Ica nagyon hideg volt hozzám. Ez a hidegség még mindig fúrja a lelkemet és elhatároztam: ha épségben haza kerülök, a háború után kiverem a buksi fejéből az én páromnak a féltékenységet és az olyant különösen, mit ő tett. – Miért volt az a szomorúság, vajon miért?
Itt emlékszem vissza kis húgomra – vajon a Jó Isten hogy vigyázott ő reá és Gézát haza segíti-e a Jó Isten? Vajon volt-e alapja szegény húgom félelmének és megkímélte-e Icával együtt a háború őket? – Érje azonban bármi sors, én vállalom a következményeket, csak a gyerekeknek legyen szerető és gondos anyjuk. Sokat és sokszor vágyódom utánatok, most, hogy bekereteztem a nálam lévő fényképeket, így csak rá kell néznem, és máris hozzátok száll a gondolatom.
Itt írom le, hogy miket ígért a vállalat és ez az ígéret nyugtatott meg, ha haza gondoltam, hogy ha maradhattatok Édeseim a vállalatnál, talán nem kell éheznetek.
Feljegyzem, hogy megkaptad-e azokat, amit ígértek. 5000.- pengőt kellett volna Vörösmartinak kifizetni és Franta főfelügyelő úr utolsó éjszaka, mielőtt eljöttem, ígért egy tehenet számotokra, azt még papa is hallotta, mikor kiutalta. Nem tudom – a jó vagy rossz sorsomnak köszönhetem-e, hogy az éjszaka nem tudtam veletek beszélni telefonon, mert elromlott és nem lehetett Nyíressel összeköttetést kapnom. – Ha arra az éjszakára gondolok, akkor mindig az az érzésem, ha akkor beszélhettem volna veled, ma nem lennék itt, mert megszöktem volna. Az utolsó indítást Franta főfelügyelő úr adta, hogy jöjjek ki és nem szökjem meg, mondván, míg a vállalatunk fent marad, addig gondoskodnak rólatok, csak vigyázzak magamra és iparkodjam haza minél előbb. – Ennek már íme egy éve, hogy ez történt és mikor leszünk újra otthon.
Itt jegyzem fel azokat a neveket, akikkel együtt vándoroltunk a világban. – Kaposváron beosztottak a 90/I. újonc ezredbe Háromszéky Sándor őrnagy zlj-ához, a 4. szd.-hoz. – Wolf Károly hadnagy volt a századparancsnokom. Hdp. társaim voltak Misóczki József hdp., civilben tanító, nagyon jópofa fiatal gyerek volt, ahogy később megismertem, nagy pedagógus, jó lelkű gyerek volt, lobbanékony természetű, később nem nagyon szerették és így kerültem vele a háború utolsó napjaiban Viborgban a páncélvadász iskolára. Bakai Sanyi civil állását nem tudom, helyes gyerek, szintén látszólag nagy katona, jó bajtárs, jó alkalmazkodó képességű, vele nem sok baj volt, a nők körül nem nagy szerencsével mozgott. – Takács Pista hdp. öreg szigetvári jegyző, ha ő nincs velünk, úgy hiszem ez a napló sem születik meg, mert úgy nem vonulunk be Kaposvárra. Pista komám, a minta katona volt az igazi úr, az állandó beolvasó, de talpig pontos katona. Így indultam meg Kaposvárról. Az nap éjszaka egy őrbundát szereztem a raktárból, ez még ma is megvan. Vándorlásaink alatt nagy segítőtárs volt és megmentett sok fázástól.

X. 21.
Varga Laci hdp. látrányi tanító volt kollegára vagyok kíváncsi – ő megszökött még Kaposvárról feleségével, vajon sikerült-e neki és haza került-e? Horváth Pista hdp. szakályhőgyészi tanítóért szintén a felesége jött, őt is felkeresem levélben, hogy sikerült-e megszöknie és milyen körülményei lettek. – A Jó Isten tudja még, hogy ki csinálta jobban, mi, akik itt vagyunk, vagy azok, akik otthon maradtak. Ha egy kicsit mérlegelem ezt a vándorlási időt, én nagyon sokat tanultam ez alatt a fogoly idő alatt és láttam sokat, amit hiszek, hogy otthon majd hasznosítani lehet.
A legborzalmasabb pár óra volt a vándorlásunkban az elindulás napján, mikor Szomajomba értünk. A szívem szorul össze – ha kilépek a sorból és haza megyek, akkor nincs ez a problémám, hogy mi van az otthonnal. Férfi vagyok, családapa, akinek a családjával volna a helye védeni a gyenge asszonyt, keresni a kenyeret a gyerekeknek, gondoskodni a jövőről és egy erőszakos hatalom elszakítja az embert, mert katonaruhába bujtatták. Ez a szabadság, a függetlenség, a szabad akarat. Nincs rabszolga rendszer a világon, és én úgy érzem, hogy nagyobb rabszolgák vagyunk ebben a modern világban, mint amikor még igazán megvolt a rabszolga rendszer.
Sokszor megfogadtam, ha a családomat megtalálom, a gyerekeket egészen másként nevelem, mint engem neveltek szüleink. Most, hogy sokat láttam a világban és sok emberrel érintkeztem, láttam a különbségeket és éreztem azokat a hiányosságokat, amiket még mind meg kellett volna tanulnom, hogy minden körülmények között feltalálhassam magamat. – Minden kultúrember tanuljon meg valami zenét, az egész világon használható tudást, mely mód az érvényesüléshez és ad egy társadalmi beállítottságot, azon kívül kitölti az ember életének hézagait. Felejteti a bút, nemesíti a lelket és finomítja az embert. Felfedi az emberi lélek mélységeit. – Igaza volt Édesanyámnak, mikor annyit ostorozott a zenére, ha muzsikálni tudnék, még egyszer olyan boldog ember lehetnék, mint így.