Hízik az éj




















Pontos vagyok és egyszerű,
mint ördöglakat vagy a fű.
Volt-dolgaimból itt maradt
egy félig-végzett pillanat,

nem hagy nyugodni, egyre űz,
pedig már nem tudom mi volt.
Hízik az éj, zakója szűk,
lepattant gomb, röpül a Hold

és fáj belül mi nem lehet,
mert nem tudom mi nem lehet,
itt van mióta elmaradt,
egymást űzi két fél darab.

Igen és Nem már egyre megy
(kávéfoltok a fellegek)
Sötét van félek, nem lehet,
Anya, kiált a  kisgyerek.

Hízik az éj, zakója szűk,
lepattant gomb, röpül a Hold.
Szavak vagyok és egyszerű,
mint ördöglakat és a fű,

mezőt terítek, verseket,
ha erre jársz veled megyek.
Tornyomban ül egy kisgyerek
percenként kongat hetvenet,

bámulja azt ki én vagyok,
kit elhagynak a nappalok.
Anya, kiált a kisgyerek,
de visszamászni nem lehet.

Rémülten kongat. Hetvenek
dúcolják alá létemet.
Mező vagyok, ha erre jársz,
toronyiránt még rám találsz.



4 megjegyzés :

  1. Nagyon érzékletesek a képeid, s hihetetlenül pompás létösszegzéssé vált ez a fél pillanatból kibomló tömérdeknyi érzés!

    VálaszTörlés
  2. Kedves Ditta és Tibor: Köszönöm!
    --megpróbáltam ebbe az igen egyszerű versformába "ólmos" mondandót "gyömöszölni"---olyan ez, mintha egy pillére jókora kavicsot kötünk és biztatgatjuk: szállj, szállj!---ha fölszáll, akkor az már vers:)!

    VálaszTörlés
  3. Ez bizony felszállt, kedves István! Elismerésem teherszállító pilléid ez oldalon legfrissebb példányának! :d

    VálaszTörlés