.jpg)
Bölcs asszonyok megértő türelmével
kezel első találkozásunk óta.
Szemrehányásokkal soha nem illet.
Igaz, tulajdonképpen nincs is nehéz
dolga velem. Kezdettől érezheti:
hatalma korlátlan fölöttem. Vele
élek, vele hálok, és ha rajtam áll
majd, ott lesz ő is, mikor le kell fogni
szemem. A hullámzásoktól persze nem
mentes a mi viszonyunk sem. Még az is
előfordul: átsunnyogok előle
a másik oldalra, ha alkalmatlan
időben jön szembe az utcán. Bízunk
egymásban így is — tudjuk: a hűtlenség
gyanúja irreleváns és méltatlan
lenne egy ilyen kapcsolathoz. Az sem
zavarja, hogy noha összekötöttük
sorsunk, a magamé az enyém maradt.
Ha módomban állna ennyi év után,
éppen ezen változtatnék. Feltétel
nélkül adtam át magam, de sohasem
teljesen. Hozzá bútoroztam csupán,
pedig lett volna esély az elején
(elpackáztam!): életem benne éljem.
A versben.
A versed tetszik, nagyon jó ahogy megfogalmaztad a késő bánat eb gondolat érzését. :)
VálaszTörlésNincs itt késő bánat... Olyan soha sincsen, ami nem volna helyrehozható, s Neked nem is kell semmit sem. Ismerem a Feleséged, mármint egy picit, s úgy gondolom, Ő ismer Téged jobban, mint Te Őt. Már, ha jól értelmezem egyébként remek, letisztult versed!
VálaszTörlésKedves Ildikó, Ditta, a megfejtés az utolsó egy- (névelővel együtt két-) szavas sor. :-)
VálaszTörlésKöszönöm hozá(m)szólásotokat!
Jól van, jól... :)Ő ismer, tudja a valóságot, én pedig arról írtam, amit a vers kapcsán érzetem, gondoltam. :)
TörlésKedves Tibor!
VálaszTörlésÉn valamiféle lelki ismeretfurdalást érzek a versed utolsó soraiban. ennek ellenére annyira gyengédséggel vezetted le a versed fő vonalát, hogy az már tökéletesebb nem is lehetne.
Szívből gratulálok: Mila