Tótágas

Tótágast állt a világ,

süket óráin,

szörnyülködöm,

s arra vágyom,

legyek túl az

élet nevű rémálmon.

Szeretem a létet,

tisztelem az embereket:

bölcsességükért,

küzdésükért,

de bosszant:

a kishitűség és gyávaság,

s leplük alatt  elkövetett

gazság.

Elfedte előlem az eget:

a patyolatkéken úszó fellegek

alatt kondenzcsíkot  húzó

repülők  zaja elől a gondolat

fejvesztve menekült.

Szépséget álmodtam:

másféle csodát, közös nevezőre

jutott a világ, nem kellett senki

érdekét védeni, hónapok végén

filléreket sorba állítani,

éltünk csendesen,  nem gyötört magány,

friss rügyek fakadtak a fákon. bokrokon,

meggyógyult  az idő, kegyes adomány,

a fiatalság önzetlenné vált,

a szótárból kiesett a lap, melyen ez állt:

namajdénmegmutatomneked

hogy egy életre megjegyezd.…

 

Tótágast állt a világ,

évszázadok óta először

mindenkit önmagává tett;

Testvér,  maradj ki voltál,

s lehetsz: testvér.