Szívem első látásra
páratlan cselekedett,
mikor elsőre láttalak,
már akkor szerettelek.
Összefontam érted,
didergő lelkem,
mint Napsugár az eget,
még riadt voltam, hogy visszafordulnék,
de már akkor megszerettelek,
Forgott, forgott a vitorla,
éreztem lennék valaki veled,
merészség, álmok magassága közt,
tekinteted simogat az égbolt felett.
Majd fáradt karokkal, könnyezve
csak összeroskadtam én,
Ó, mily szép az élet, de nem a múlt ölén!
Jöhetne hétszáz pokol is,
ezer mennyország,
s szülhetne átok jövőt nekünk.
De, ne mondja meg senki más azt,
hogy a szerelemmel mit teszünk.
2019.08.16.
Kép: saját magam
Lám: ezt teszi a szerelem. Nem számít a múlt, jöjjön, aminek jönnie kell, lendít-repít az érzés, hogy van ez a szerelem. - Névtelen szerzőnk vállalhatná nevét is (ami csak lemaradt volna?), hiszen verse sokat mondóan fejezi ki: nagyon elszánt, nem hagy beleszólást senkinek.
VálaszTörlésFrancis, köszönöm. Valóban lemaradt, így javítottam. :)
VálaszTörlésKülönös szerelmes vers.
VálaszTörlésNekem azt sugallta: a szerelem csak magánügy, senkinek semmi köze hozzá!
Minek kell akkor írni róla?
Vajon verset olvasni miért kell? :)
TörlésÉn inkább úgy gondolom, hogy "beledumálni" nem enged, viszont boldogságát megosztja az egész világgal. Hátha ez a jó meglátás... :)
VálaszTörlésKöszönöm :)
Törlés