Aranyló fénnyel tűnik az alkony,
álmosan ásít az emlékezet,
örömök gyöngyei leperegnek.
Álmaim kelyhét még alátartom,
törékeny, meg kell mentenem,
enyhíthet szenvedéseden.
Leszáll az éj, sötétje eltemet,
magammal viszem emlékeimet.
Megosztottam mindig veled,
mert része voltál az életemnek,
egykor szerettél, én szerettelek.
Az álmok szelíd pamlagán
velem leszel egy sötét éjszakán.
Aranyló fénnyel érkező hajnal
köszöntsön akkor gyönyörű dallal.
Tóth Sarolta
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése