Jéga Szabó Ibolya: Templomajtóban




Szombat este van, a füstös kis kocsma dugig tele vendégekkel. Az ajtó tárva nyitva, a füst mégis beszorult, a forró levegő meg sem mozdult.  Hetek óta tombolt a hőség, esőt, enyhülést hozó felhőknek nyoma sem volt. A csapos nem győzte söröshordóval, pohárral, és energiával. Senkit nem zavart a szájából lógó cigarettája, melyről időnként leesett a hamu, hol ide, hol oda, néha a pohárba. Ide nem jártak kényes vendégek, csak a hideg sör, és a kupica pálinka érdekelte őket.
- Mi a franc Marica, költözöl? – kérdezi egy borízű hang a sarokban támaszkodó fiatal nőtől és rábök a hatalmas utazótáskára.
- Mi közöd hozzá, törődj a magad dolgával – feleli ingerülten a nő és a mocskos asztal alá húzza a táskát.
Az asztal körül többen állnak, de távolabbról úgy tűnik, mintha nem is ismernék egymást, mindenkit elfoglal a maga gondja, a maga pohara. Csendben isznak és fújják a füstöt. Marica is ezt teszi, a szeméből kétségbeesés és félelem sugárzik. Sört iszik konyakkal. Nyúlánk, lányos alakján ront a gyűrött, koszos ruha, szeme vörös, nem tudni, hogy a piától, vagy a sírástól, dús fekete göndör haja csapzottan terül a vállára.
- Kirúgott az uram, ha nagyon tudni akarod. Azt mondta az én drágalátos férjem, hogy soha többet nem léphetem át a küszöbünket, és nem láthatom a gyerekeimet. Ott rohadjon meg ahol van! Van egy ötszázasod? Adhatnál kölcsön, holnap megadom.
- Csak úgy nem adok. Gyere ki hátra, ott megkapod. – feleli a borízű hang.
- Tartsd meg, te mocsok! Na, jó kimegyek, de a pénzt előre add, mert lehet, hogy nincs is annyi a zsebedben.
Az üzlet megköttetett, Marica tovább ivott a teljes lerészegedésig. Amikor lazán lecsúszott a táskája mellé, két törzsvendég a hóna alá nyúlt, és ki ültették az árokpartra, egy harmadik kitette támasztéknak mellé a tömött utazótáskáját. Hajnal négykor a járőröző rendőrök ébresztették, ő fázósan pislogott rájuk, és motyogott valamit nekik.
- Ideje lenne hazamenned Marica, még fölfázol itt a földön, ebben a lenge ruhában.
- Hagyjatok békén. Kirúgtak otthonról. – mondta és rágyújtott egy gyűrött fecskére.
Lassan föltápászkodott, és elindult a közeli parkba, ahol egy eldugott helyen lefeküdt a padra, és mélyen aludt tovább.
A fák között beszűrődött a délelőtti nap, már most hőség volt, egy árnyék vetült az arcára. Egy ősz hajú férfi nézte, úgy ötven körüli lehetett, kezében egy kutyapóráz vége. A hatalmas farkaskutya engedelmesen ült a lábánál és ő is őt nézte.
- Éhes? Egy apró pogácsával teli zacskót nyújtott felé.
- Inkább szomjas, de elfogadom, és mohón belemarkolt a zacskóba.
- Vízzel nem szolgálhatok hölgyem.
Víz, ugyan, gondolta Marica, és szégyenlősen lejjebb húzta a ruháját. Milyen régen mondták nekem azt, hogy hölgyem. A férjem csak részeg kurvának nevez. A kocsmában piás Maca vagyok. Ez meg itt lehölgyemez. Szimpatikus, de biztos olyan, mint a többi férfi. A részeges nőket ő is, és mindenki megveti, pláne, ha nem törődik a gyerekeivel, de hát nem tud ez rólam semmit.
- Utazik valahová?
- Nem. Nincs hova mennem.
- Szülei, testvérei vannak?
- Apám van, de oda nem mehetek, már régóta nem beszélünk. Van egy bátyám, de nem itt él. Sokat ittam mostanában, a férjem kirúgott.
- Ha van kedve hozzá, itt lakom a közelben, nálam megebédelhet, rendbe hozhatja magát. Elmegy a férjéhez és megbeszélik a dolgot.
- Mit kér cserébe?
- Semmit hölgyem, ma ilyen kedvem van. Az igaz, hogy egyedül élek, de nem használom ki az alkalmat, ha nem akarja.
- Hát jól jönne a meleg étel, és egy jó fürdés – mondta, de gondolatban egy jó pohár hideg sörre is számított.
- Köszönöm, élek az alkalommal, bár a férjemmel nagyon összevesztünk, látni sem akar, de ezt nem teheti velem, ott vannak a gyerekek.
- Azokkal a gyerekekkel törődnie is kellene, nem?
- Tudom, rossz anya vagyok, de most megpróbálom. Ígérem!
Marica tágra nyílt szemmel bámult, a ház szép, belül tiszta és rendezett. A férfi megmelegítette a gulyáslevest és két tányért tett az asztalra, mellé kanalat és a maradék pogácsát. Marica igyekezett lassan enni, pedig nagyon éhes volt, a férfi udvariassága, előzékenysége meglepte, visszafogta magát.
- Sör nincs a háznál?
- Nincs, én csak vizet iszom.
Ámulva nézett rá. A fenébe ez olyan, mint a férjem, jobb lesz, ha elmegyek, de hova, meg pénzem sincs piára, gondolta magában
Egyszerű, de tiszta fürdőszobába lépett, alaposan lefürdött, tisztát húzott, igaz ez a ruhája is gyűrött volt, nem szokott ő már mostanában vasalni. Nekilátott megszárítani a haját, mikor kész lett úgy érezte újjászületett. Könnyeden, szinte táncolva lépett ki a fürdőszobából.
A férfi igencsak rábámult, amikor meglátta a fürdőajtóban, alig ismert rá.
- Na, milyen csinos lett hölgyem! Mennyi idősek a gyerekei?
- Nyolc a kislányom, kilenc és tizenegy évesek a fiúk. Magának vannak gyerekei?
- Nincsen családom. A feleségem néhány éve meghalt rákban, nem voltak gyerekeink. Amint látja egyedül élek.
Van szakmája? Dolgozik valahol, vagy csak otthon látta el a háztartást?
- Sajnálom, mármint a feleségét. Pincér a szakmám, de mostanában nem dolgoztam, csak ittam, és úgy ahogy elláttam a gyerekeket.
- Miért iszik ennyit?
- Nem tudom. Csak úgy iszom, fiatalon kezdtem. A Mokkában dolgoztam, ott kezdődött. Nagyon nagy szerelembe estünk a bárzongorista fiúval. Mindketten húszévesek voltunk. Megbabonáztuk egymást, szinte minden időnket együtt töltöttük. Egy évig tartott csupán, és akkor a fiúnak már sok lettem, mert folyton gyötörtem a féltékenységemmel, és a szerelmem is fojtogatta. Egy este bejelentette, hogy elköltözik Győrbe a szüleihez, ott talált is munkát, reggel összepakolt. Otthagyott részegen, mert egész éjjel ittam, és ordítoztam. Egy hétig képtelen voltam dolgozni. Igen, ez időtől kezdődően sokszor berúgtam.  Majd megismerkedtem a későbbi férjemmel, összeházasodtunk, jöttek a gyerekek, szinte alig ittam. Teltek az évek, szaporodtak a gondok, belefáradtam a pelenkázásba, sivárrá vált az életem, és néha felvidítottam magam, majd egyre sűrűbben. A férjem kezdett megutálni. Többször kirúgott, mindig visszakönyörögtem magam, de most megmondta, végleg vége mindennek, van egy józan nője, aki törődik a gyerekekkel is, mert én még arra sem vagyok jó. Na meg az anyja segíti, aki szintén ki nem állhat, ő vigyáz még rájuk. Ennyi!
- Itt alhat, holnap majd kipihenten elgondolkodik a továbbiakon, de itt nincs piálás.
- Én nem bírom ki józanon az életem, ha iszom, nem gondolkodom rajta.
- Hát ez a baj. Gondolkodnia kellene rajta, hiszen még szép, és fiatal.
Marica elnyújtózott a kanapén, nézte a tévét, de a gondolatai elkalandoztak. Elképzelte, hogy itt él, ebben a szép házban, józan és házias, a férje gondoskodó és szereti, úgy élnek, mint a házasok többsége. Dolgoznak, nyaralnak, gyerekeikkel foglalkoznak, és semmi pia. Jó lenne, de annyira lehetetlennek, álomnak tűnt az egész.
A férfi kint tett vett, öntözött, ellátta a kutyát, majd elmosogatott és leült az asszony mellé.
Marica közelebb ült, a férfihoz simult, az nem tiltakozott. Reggel korán hajnalban ébredt, a részegesek korán kelnek, hamar megszomjaznak. Csendben kibújt a férfi mellől, magára kapta a ruháit, és a férfi nadrágzsebéből óvatosan kihúzta a pénztárcáját. Nem volt benne sok pénz, de Maricának az rengetegnek tűnt. Gyorsan kisurrant az ajtón, olyan óvatosan mászott át az alacsony kerítésen, még a kutya sem vette észre.

Az ősz hajú férfi mindig a templom ajtó közelében, állva hallgatta a misét, soha nem ült le, nem mintha sietne, az ok egyszerűbb volt, így szokta meg. Hajdan a feleségével is itt álltak mindig. Ma nagy volt a tömeg a húsvéti nagymisén, hosszú sorokban mentek áldozni az emberek. Ekkor látta meg Maricát, aki egy három év körüli fiúcskát vezetett. Józannak tűnt, de kirítt a tömegből elhanyagoltságával, elnyűtt ruha takarta sovány alakját, a haja csapzottan lógott a vállára. A józanság ritka pillanata csak nála, gondolta a férfi. Megint a szánalom érzése kerítette hatalmába a lelkét, mint hajdan, azon a délelőttön, de most nem a nő miatt. Őt már menthetetlennek embernek hitt. A fiúcskát nézte, már tudta, hogy őérte fog mindent elkövetni, és megállt a templom ajtóban.


1 megjegyzés :

  1. Kedves Ibolya!
    Emberi sorsok kapcsolódnask egybe, szinte filmszerúen peregnek szemünk előtt az események.
    Szeretettel gratulálok.Mila

    VálaszTörlés