Ott állt a ház
a meredek völgy alján,
a falu közepén.
A falakról hullott a máz,
vakolat, festékdarabok.
Kicsi volt, kopott,
végtelenül szerény.
Akár a gazdája.
Vagyontalan, szegény.
A kerítés, a kapu
korhadt, düledezett.
Rég hiányolta
a szorgos, dolgos kezet.
Elhagyta a remény.
Szomorúan nézte
kertjét, udvarát,
hol mindig
sok virág virít.
Az aranyesőt, orgonát,
mit a gazda ültetett.
Kicsit irígykedett,
hogy több törődést kap a kert,
mint amit érdemel.
Miközben ő
senkit nem érdekel.
A ház csak állt ott
a meredek völgy alján.
A virágokat nézte
a kerítés oldalán.
Új nap, új remény.
Sóhajtotta halkan
minden éjszakán.
Szeretettel köszöntöm a szépen megénekelt aranyesőt, orgonát. És a Szerzőt, természetesen!
VálaszTörlésKöszönöm. :)
TörlésDe ott virított a sok virág!
VálaszTörlésÜdv: Szabolcs
"Új nap, új remény." Gondolja a ház, de azt nem, hogy miért nincs, ami hiányzik. Öreg a gazda, nem kíváncsi rá senki, ereje is kevés, gyenge a házhoz, nagyobb munkához, s a virágok...már inkább csak a régebben ültetett bokrok élnek. Az újabb napok reménye egyre kisebb. - Amit látsz, átérzel, Anikó, azt szinte tárgyilagosan írod le - meghatnak, szépeim ezek a sorok. :)
VálaszTörlésKöszönöm
Törlés