valami zöldesfehér illat
az avar félreérthetetlen szagával
tűhegynyi gombákkal keveredik
amikor a nap felül a fák hegyére
ellobbanó mécsek füstje
már nem zavar az agyag nehéz
mint szennycsatornák bűze
és nedvesen megduzzadt
vízzárványait elengedi
áttörték a rétegét s megáll
a föld keserű leve
méretre faragott a gödör
csak épp annyi hogy lábamat
kinyújtom a helyváltoztatás
immár lehetetlen
legfelül a krizantémok
bódít a halottak napja
s a mindenszentek
fürge lovakon átvonultak
a mai nap nyugalomé
esőkönnyek a sírköveken
megint egy évnyit korhadtak
a sírkeresztek felfelé
nézek hinnéd-e az égbe
fúrom a tekintetemet
nem a lábad látom
sáros cipődet a kezedben
gyűrögetett papírt
amiből kiadagoltad
a nekem szánt virágot
krizantémok kiszámolva
hány sírhoz kell látogatnod
a mécsek örök világosságát
kioltja valami rongyos szellő
ajkad mozog érthetetlen
amit mormolsz csak sejtem
még egy havas tél és koporsóm
engedelmesen összeroppan
felhantoltatod az engedetlen
rögöket és elégedett vagy
Radnai István
LÉLEKVERS
VálaszTörlés