Jéga Szabó Ibolya: Valóság és képzelet



Képzelőerő híján, az emberből sok minden lehet, de alkotó művész, vagy netán író, semmiképpen sem. Ez alapkövetelmény, természetesen még sok minden más is szükségeltetik az írás művészetéhez, például az élettapasztalat is, de olvastam már fiatal írók kitűnő műveit, akiknél a korukból adódóan, még nem lehetett mögöttük nagy tapasztalat az életről, az írásaik mégis lebilincseltek. Az írók sikerét az adja, hogy a képzeletük által megteremtett világot, eseményt újra teremtik, a saját gondolati világuk szerint. Minél nagyobb az élettapasztalat, annál sikeresebb lesz a képzeleti világ bemutatása. Az írásaim többsége életrajzi novella, visszaemlékezések a boldog, néha boldogtalan gyermek, és ifjú korra, megjelenítve a múlt század ötvenes, hatvanas éveit. Tizenhárom részes, Mezítláb a forró homokon, életrajzi elbeszéléssel indult, amit az unokáim számára írtam le, hogy megismerhessék, nagyszüleik, ükapjuk, ükanyjuk életét. Ezeknél az írásoknál a fantázia, kissé háttérbe szorult.
Több sci-fi jellegű novellát is írtam, sőt több részes sci-fi elbeszéléseket is, ilyenek a tizenegy részes Próba, melynek története a Földön kívül zajlik, vagy a hat részes Visszatérők, melyben már az emberiség menekülése utáni visszatérés történetét eleveníti meg, a regenerálódott Földön. A Hőség, Pusztulás, Remény, és a Háború Idején sci-fi elbeszélések, száz-száz év különbséggel jósolják meg az emberiség sorsát. Ezekhez az írásaimhoz nagy szükség volt a fantáziámra, megérzéseimre, de élettapasztalat is kellett megírásukhoz.  Az ilyen jellegű írásokban sem írok olyan világról, ami merőben különbözik a maitól, hiszen csak „hozott anyagból” dolgozhat az ember, de a jövőben történő, extrém környezetben felmerülő problémák megoldásait fejtegetem. Vizuális típus lévén, az írásaimat úgy írom le, hogy az olvasója, ugyanazt lássa olvasásakor, amit én az íráskor. Ez minden írásomra jellemző, továbbá az is, hogy minden írásomnak van valamennyi valóságalapja.
Vannak novelláim, melyek teljes egészében fikciók, ezek megírása előtt, valami mindig megragadta a figyelmemet, olyasmi, ami megihletett, és „klaviatúrát ragadtam”. Például a Csend novellámat, Mohos Zsófia fotósorozata ihlette, mely egy elnéptelenedett falut mutatott be. A Holikká démon ünnepén novellát egy cikk ihlette, ahol a riporter képekkel mutatta be a világ nagyvárosainak szeméttelepein guberáló gyerekeket. Ezekhez a történetekhez kellett a fantázia, de az ismereteim nélkül, nagyon szegényesre sikeredett volna az írás.
Több írásom van, amelyeknek a szereplői valóságosak, sőt bizonyos események is azok benne, de maga történet mégis fikció, ilyenek például az Isten nem ver bottal, a Templom ajtóban, az Iduska levele, vagy A kertek alján suhan a tavasz.
Természetesen vannak vidám jellegű szatíráim is, például az Élet a feleség eltűnése után. Teljes mértékben fikció, de valós élettapasztalat, emberismeret híján ezt sem írhattam volna meg.
Számomra a sci-fi és fantasy jellegű írások nagy lehetőségeket magában hordozó, értékes alkotások, de nehéz műfaj az íróik számára. Többnyire a fiatalabb írók műfaji sajátjai ezek. Sok ember kedveli őket, én is, de ezekhez sokkal nagyobb fantáziáló képességre van szükség, mint nekem van, én szeretek a realitás talaján maradni a történeteimben, talán a korom miatt is.
Biztos vagyok abban, hogy produktív, vagy reproduktív képzelet szülte is az alkotásainkat, nem elhanyagolható a valóságos élmény, a személyes tapasztalat, mint inspiráció forrás. Valóban írhat valaki jó történetet is, csak a fantáziájára hagyatkozva, de szükségeltetik hozzá valamennyi élettapasztalat is.
Az író nem tesz mást, csak az általunk ismert világot egy új köntösbe öltözteti át.


11 megjegyzés :

  1. Kedves Ibolya.

    Értékelem elmefuttatásodat, nagyon igaz, és elgondolkodtató.
    Ma divat, otromba szavakat a szövegbe szőve írni, mert az olyan modern, holott elég, ha az a munka csak jó. Mert ez az egyetlen, ami számít. A lezser meghökkentés csak valami hülye, és elképesztő zavart okoz az olvasóban, de pont azokat a nyomokat képtelen átadni, ami miatt állítólag íródott.
    Lehet akármilyen ricsaj zene a divat, azért még keringőt játszanak...
    Tetszettek a gondolataid.
    gyuri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Gyuri. Egy húron pendülünk, egy korban élünk, az értékítéleteink azonosak.

      Törlés
  2. Át kell adni, ami bennünk van, amit az életről, a világhoz való kapcsolódásunkról gondolunk - ez így igaz. Mint az is, hogy a képzelet mellett jó, ha segít, lendít az élettapasztalat. Magam (mint másutt is kifejeztem) fontosnak tartom, hogy magába is nézzen, így értékeljen, aki írásba kezd, őszinte érzései vezessék. Hogy aztán milyen műfajban sikerül közölni, az más kérdés, de a fentiek esetén a szerző biztosan meg tudja teremteni a maga világát. Írásaidra emlékszem, kedves Ibolya, s ez is bizonyítja, megvan benned, ami az olvasónak kell, hogy hatni tudjál rá, megragadd figyelmét, elindítsd képzeletét. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Gábor, nagyon jó érzés ezt olvasni, mert másokat olvasva, a sajátjaim mindig hagynak kívánnivalót bennem. Nem tartom magam írónak, csak ügyes műkedvelőnek.

      Törlés
  3. "nem elhanyagolható a valóságos élmény, a személyes tapasztalat, mint inspiráció forrás" - ez így nagyon is igaz!
    Üdv: Szabolcs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen kedves Szabolcs. Köszönöm a megtisztelő figyelmedet.

      Törlés
  4. Kedves Ibolya !
    Azt hiszem mindazt leírtad, amit sokan mások is, billentyű kopogtatók érzünk, s gondolunk, ha nem is írjuk le ilyen pontosan megfogalmazva.
    Nem találkoztam még olyan írásoddal, ami ne ragadott volna magával, tekintet nélkül arra, hogy valóság, vagy fikció volt az alapja. Ettől független imádom a sci-fi novelláidat, folytatásos írásaidat. A műfajt is nagyon szeretem, már többször jeleztem ezt az írásaid alatt. Továbbra is szívesen, örömmel olvasom valamennyi novelládat, akár itt, akár a blogodon. :)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm Ildikó. Egészen meghatottál.

    VálaszTörlés
  6. Szeretettel gratulálok írásodhoz, bár én a sci-fi írásokat nem szeretem. :)

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm Radmila. Kár, mert vannak közöttük zseniálisak.

    VálaszTörlés
  8. Kedves Ibolya,

    Én szeretem általában az általad választott "köntösöket" :)
    Noémi

    VálaszTörlés