Lobban távol a csúcs,
ott már olvad a hó.
Maradj velem, ne fuss,
hajnalt zengjen a szó.
Hegyi lakom körül
hó-fal máris apad,
bomló fényű ezüst
messze távol a hold.
Ismételd csak lélek:
újra itt a tavasz,
mégis jó ez a föld,
mégse szörny a halál;
zsenge füvek fölött
hegyi virág virít,
élet elő hívta
sárga puha pihék;
csobog a kis patak,
körben a csillogó
szín-arany sugarak;
mindenhol mindenben
bennünk él az Isten;
csendes néma titok,
hogy tavasz virága,
szellő, s kéken az ég,
fodros fénylő felhők,
szirt s a zúgó ár is,
és magad is lélek:
mind maga az Isten.
1918. november 11.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése