Festmény: + Mocsár Zsófia Alexandra
Egy
könyöksérülés sok mindenre megtanít. Merevvé válsz, talán még az addigi
rugalmatlantól
is
sokkal tömörebbé. Előbb a hólapátot fogod meg kényszeredetten, a hó nem tehet
róla, hogy
neked
útban van, küldték, jött, várták gyermeki örömmel; később a kedves nyakára
simogatás
helyett
szorító kötést helyezel zavarodban, majd az egyre lüktetőbb fájdalom hatására
már a
felüdítő
reggeli kávéd kavargatása is nehezedre esik. Miközben sűrűn kenegeted bután
megvastagodott
izomrostjaidat, s a menta illata belengi a szobát, tudatod mélyén isten
csodakenőcseként
elképzeled varázs-szereid gyógyhatását, miközben elgondolkodol, mi
lenne,
ha kímélni kezdenéd önmagad. Mától nem sanyargatod tested, tovább fűzve a
gondolatsort,
mától masszírozásra jársz, hagyod, más aurája, harmatos keze kényeztessen,
valld
be, mindig erre vágytál, forgolódó ágyadból is reggel ilyen álmok dobnak ki, s
a
szomszéd
tehene is ezt szajkózza…
Nézed
a megfáradt testrészt, képzeletben és agykontrollal tehermentesíted a
lustálkodó
tagot,
miközben tudod, ma versenyed lesz, és a tegnapi bemelegítés is inkább
bemerevítést
hozott.
Mint a gólya egy újabb gyermeket a családba, és ez jó hír, főként annak a
tükrében,
hogy
előbb abortuszra ítélték, de a sok közül az egyik kedvenc átvitt értelemben
unoka
húgodnak
nem volt szíve elvetetni a szíve alatt megbúvó pocaklakót. Az anyába két hét
után
az
öreglyukon át beköltöző lélek meg megkezdheti munkáját; észrevétlenül az
édesanya
sejtjeiből,
szerveiből összeállítani saját rohanvást többszöröződő testecskéjét.
Nézed
a tehetetlen karod, legjobb lenne, ha rögzítenéd, mint azt a tényt is, hogy
vesztettél az
idővel
szemben, elmúltál már negyven, idén leszel ötvenegy, elégedett is lehetnél, két
hete
megnyerted
az első versenyed senior kategóriában, negyvenöt felett te lettél a legjobb…
Most
be kell látnod, még második sem lehetsz, kulloghatsz az éveid előtt, mögötted
már
gúnyosan
nevetnek, süketedő füllel még hallod, bevégeztetett – kivéreztetett. És hát,
valljuk
már
be őszintén, egy-egy mérkőzés alatt három kilót is leadsz, a hátadon patakokban
elfolyik
a
víz, megszülöd terheid, amit már nem tudsz elviselni, ledobnád magadról,
ledobnád egy
szikla
tetejéről, öreggé, aggá válsz, ledobnak egy szikla tetejéről, a Tajgetosz
csúcsáról
nézheted
múltad.
Gondolataidban
azonnal visszatámadsz, mint egy kiváló alapvonal játékos. Még nem ütsz
erőből,
még nem helyezed a teniszlabdát úgy a háló mögé, hogy az belevörösödjön a
salakba,
de
már visszatámadsz…
Váltott
kezeidre támaszkodva előbb a jobb majd a bal kézbe fogva az ütőt, jobb és bal
agyféltekédet
egyaránt használva kiutat keresel a rengetegben. Meglepetés ütéseidtől az
ellenfél
hasát fogja nevettében, és a begörcsölt röhögő izmai miatt végleg feladja a
kilátástalan
küzdelmet.
Hogy
te mikor adod fel?, reméled, messze még a „cél”.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése