Kapolyi György: Az árnyék



Éjszakánként, mikor a tiszta égbolt úgy borult a fák között megbúvó, alvó házakra, mint üvegbúra, az árny, füstre emlékeztető- elnyúló alakja végigúszott a kertek felett.
Belesve minden ablakon, karjai érintették az alvók arcait.
Hangtalan suhanását nem hallotta senki, még a fűben heverésző kutyák sem érzékelték jelenlétét, csak érzékeny orrukkal fogtak némi kesernyés füstszagot.
A hold fénye, megcsillant szürke testén, ami átengedte magán a sugarakat, amik földet érve nyomot hagytak maguk után.
Szürke virágok nőttek azokon a helyeken, nagy meglepetést okozva mindenkinek.
Csak a távozni készülő öregeknek adatott meg, hogy álmatlan, ébren töltött éjszakáikon megláthatták.
Végigsimítva ráncos arcukat, nagy nyugalmat és békét árasztva fáradt lelkükbe, gondolatban újra végigélték elmúlt évtizedeiket, hangok, színek, arcok sűrűn váltakozó egymásutánijukban szinte elsodorták visszafiatalodott lelküket.
Csendesen ringatni kezdte őket az álom, amiből sosem volt még ébredés.
Mert elmenni is tudni kell, akár csak élni- károgta a vén varjú a tetőgerincen üldögélve, kéjesen kergetve nagy fekete csőrével a szárnytollaiban bujkáló tetveket.
Minden épeszű élőnek tudnia kéne, akár állat, akár ember, hogy ez a nóta is véges, és ennek megfelelően meg kell élni minden pillanatot, ami csak akad.
A dolgok azért vannak, hogy megéljék őket, és nem azért, hogy legyen min gondolkodni, aztán elgyávulni, és visszalépni mindig ugyanabba, ami nem felelt meg.
Nem az számít, hogy ki mit szól, az számít, hogy te mit szólsz hozzá. Mert mások csak okoskodnak, neked viszont meg kell élned, és a te bőrödre senki ne legyen gavallér.
Mi varjak bezzeg sokáig élünk, sok mindent láttunk és látunk, embereket születni, felnőni, és elmenni.
Állítom, hogy egy varjúhoz képest ezek nem okosak, csak okoskodók.
Rendszeresen összetévesztik a kettőt, illetve önmagukat okosnak hiszik, a másikat meg okoskodónak.
Én meg csak kényelmesen ülök a helyemen, és nézem őket. Sosem tudom a butaság látványát megunni.
Abbahagyva a tollászkodást, elégedetten elhelyezkedett, és simogató szeretettel gondolt magára.
Feltörő jókedvében, dúdolgatni kezdte egyik kedvenc nótáját:
Szállnak a varjak!
Most szarjak, vagy varrjak.
Olyan elementáris erővel tört rá a röhögés, csak úgy zúgott durva károgó hangja a fák között.
Aztán szárnyra kapott, és elrepült.


Kép: Kapolyi György alkotása


10 megjegyzés :

  1. Kedves Gyuri,

    Hát ez valami nagyszerű lett, nem gondoltam az elején, hogy ez az árnyék tulajdonképpen jóságos, a varjú meg nagy életbölcsességről tett tanúbizonyságot és komolyan megfontolandó, az ember nagyon figyeljen oda, hogy a többieket meghallgatva ugyan, de neki mi a saját véleménye. Tetszett nagyon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. kedves Noémi.

      Igazán örülök szavaidnak, van mit a varjaktól tanulnunk.
      De sajnos, ember sosem tanul semmiből.
      Köszönöm, hogy olvastál, és elmondtad a véleményedet.
      gyuri

      Törlés
  2. Ezek a varjak ismerik az embereket, s értenek néhány fontos dolgot. Elmenni tudni kell, csakugyan, s előtte élni is - megélni, ami adódik. Aztán okosak legyünk, ne okoskodóak, ez sem vitatható bölcsesség. És ha még humora is lenne a kétlábúaknak... - teszem hozzá én. - Élveztem e holdfény alatti gondolatfüzért, Gyuri! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök véleményednek Gábor.
      Érdemes időnként saját véleményünk ellenére,meghallgatni akár egy varjat.
      Köszönöm.
      gyuri.

      Törlés
  3. Varrjak, varrjak?
    Inkább stoppolok!

    VálaszTörlés
  4. Ha már muszáj lenne, én, inkább stoppolnék, mint varrnék Tati.
    Csak gondolom, hogy könnyebb, mert egyiket sem csináltam még, szerencsémre.
    Köszönöm látogatásodat.
    gyuri

    VálaszTörlés
  5. Csendesen ringatni kezdte őket az álom, amiből sosem volt még ébredés.
    Mert elmenni is tudni kell, akár csak élni- károgta a vén varjú....


    Szeretettel gratulálok: Mila

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mila.

      Remek érzékkel, összefoglaltad írásom lényegét.
      Csak azért fél az ember a történet végétől, mert nem ismeri.
      Pedig szorosan tartozik az aktív léthez.

      Köszönöm, hogy olvastál.
      Szeretettel.
      gyuri

      Törlés
  6. Gyuri, úgy jártam, mint okos varjad, mire a végére értem monológjának, hangosan röhögtem :) Egyéb csakugyan jobb néha nem károgni, hanem figyelni, így aztán nem kell állást foglalni sem, utólag pedig mindenki azt károg, amit akar. :) Nagyon tetszett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm kedves soraidat, örülök neki Ildi.
      Teljesen igazad van, biztosabb, ha az ember figyel, levon tanulságokat, és nem gyűjt ellenségeket.
      Csak ezt fiatal forró fejjel, nehéz megállni.Shaw szerint: Csodálatos az ember.két év elég, hogy megtanuljon beszélni, de legalább 60 kell, hogy hallgatni is.
      gyuri

      Törlés