Kapolyi Noémi: A viaszgyertya

Szeretett a kertjében dolgozgatni, gazolni, ültetni, ásni. És mivel a hosszú szálú fű egyre beljebb nőtt az elhagyatott felső útról, gondolta megássa a szegélyeket. 

Már majdnem egy órája kint volt, amikor megakadt az ásója valamiben, először még nyomkodta és ránehézkedett, ráállt de semmi eredménye sem lett az erőfeszítésének, ezért inkább elkezdte körbe ásni a valamit.

Egy idő után aztán megrepedt a föld, és az ásó lapjával emelkedett a kis kupac.

Lebillentette róla, és félrehúzta. Valami anyagfélébe csomagolt dolognak tűnt.

Így hát elkezdte leválasztani kézzel a földdarabokat, míg kilátszódtak az első mintázatok, mert egy terítő volt, alig maradt földes, ezért jól látszódott az anyagon a díszítés, vastag zöld indák, és levelek  szerteágazóan, majd újra összegabalyodva futottak rajta itt-ott sötétkék bogyókkal.

Nem fogott rajta az idő, csodálatos élénk színei szemet gyönyörködtetően virítottak most is.

Amikor óvatosan kitekerte a füvön csak egy gyertyát talált benne, egy egyszerű, alig használt, fehér gyertyát, semmi többet.

Csalódottan tekerte össze a terítőt, és arra gondolt, milyen gúnyt űzött belőle az a múlt béli valaki, hiszen kincset szokás így elásni, nem holmi gyertyaszálat!

Aztán amikor végzett az ásással, az ásót az egyik kezébe vette a csomagocskát pedig a hóna alá gyűrte, és leballagott.

Estefelé, amikor már a szürkület  inkább félhomályra váltott, eszébe jutott a gyertyája.

A konyhaasztalon kicsomagolta, beleállította egy kis porcelán tálkába, és meggyújtotta, szép magas lánggal, erős fénnyel világította be a konyhát.

Aztán bezárta a tyúkjait, majd a háza ajtaját is, lefekvéshez készülődött.

Arra gondolt még fekszik a fényben, csak úgy mélázva, tűnődve régi dolgokon, aztán ha elálmosodik majd eloltja a lángot.

Leheveredett az ágyon, élvezte a sparhelt melegét, és a sárga fényt, elnézegette a mennyezeten a lángok villanásait, észrevétlenül elálmosodott, majd elaludt.

Reggel a szokásos időben ébredt, de ziláltnak érezte magát, a ruhája nedves lett a verejtékezéstől.

Így amikor begyújtott, felrakott vizet melegedni a mosakodáshoz.

Akkor tévedt  a tekintete az asztalra a gyertya még égett, de észrevette hogy nem égett le belőle egy jottányit sem a viasz.

Nohát -gondolta-, ezek szerint mégiscsak jó gyertyát találtam, jó sokáig fog tartani.

Aztán eloltotta, nem foglalkozott vele egészen délutánig, amikor a kinti munkák végeztével újra bejött a házba.

A gyertya az asztalon békésen égett.

-Na vénülök már én is, nézzenek oda- szólalt meg hangosan- hát nem jól fújtam el, még jó hogy nem gyújtott meg valamit a lángja.

Tett, vett, eljött az este, és újra elaludt. Ezen az éjjelen sokat forgolódott, fent is volt, nyomott az ágy, ha pedig elaludt, rosszakat álmodott.

Alig várta már, hogy reggel legyen. Hamar összekészülődött, és jól esett neki kimenni a friss levegőre a házból. Délben ugyan bejött enni, a gyertya égett, ő meg elfújta. Aztán amikor újra bejött, még mindig világított. Most már figyelt, mert határozottan emlékezett rá, hogy elfújta, és várt is, nehogy újra lángra kapjon. De ahogy elfordult, mire visszanézett, a gyertya ismét égett.

Most elé ült, és nézte egy darabig a lángot.

-Miféle vagy te, hogy nem alszol el?- kérdezte.

Olyan furcsa képzete támadt, hogy a lángban mozog valami, de hamar elhessegette a gondolatot, hiszen ilyen nincsen.

De amikor este bejött, megint égett a gyertya, ő pedig kifejezetten rosszul érezte magát a közelében. Nem volt étvágya, de még álmos sem volt. Aztán ahogy kint egészen sötét lett, furcsán félni kezdett. Amikor a kamrába akart benyitni az a rossz érzése támadt, hogy az ajtó mögött van valami, és rá vár. Nagy levegőt vett, megfogta a kilincset, aztán lenyomta, és benyitott.

Semmi nem volt odabent, csak a megszokott üvegek a polcokon, de aztán nagy robajjal hirtelen elmozdult valami, hallotta a súrló hangot, leesett egy uborkás üveg, és hatalmasat csattant a kövön.

-Istenem! De biztos egér az, győzte meg magát, mégis inkább kihátrált a sötét helyiségből, és bezárta az ajtót. Az éjjel nem hagyta aludni a sok nesz, és motoszkálás, mindenfelől, mindenféle matatás hangjait hallotta. Neki úgy tűnt, a gyertyára nézve, hogy a fénye mintha megnagyobbodott volna, már egészen betöltötte a konyhát, hosszan megnyúló lángja vibrált, és a közepében, mintha táncolt volna valami.

Éjjel aztán felkelt, odaült az asztalhoz. Nézte hosszan a megnyúlt lángot.

-Mi vagy te, hallod?-kérdezte tőle.

Döbbenetes érzés volt, ahogy a fejében hallotta a választ, szinte csak suttogott, de értette.

-Kivettél a földből, beengedtél magadhoz, én meg ilyen vagyok, nem alszom el, nem megyek el, itt leszek veled, felelt a suttogás.

-Micsoda-rebegett- hallottalak, de én ezt nem akarom.

-Nem akarod, nem akarod- válaszolt a súgás- kit érdekel, hogy te mit akarsz!- felelt ellentmondást nem tűrőn a hang- én most már itt lakom!- szólt erőteljesen, és megnyúlt a gyertyaláng.

-Ez az én házam!-kiáltott erőtlenül válaszul.

-Ez az én házam-felelt érzéketlen hangon a láng. Azzal nőni, és nyúlni kezdett, egészen magasan égett, a plafonon pedig sötétedni kezdett egy folt, aztán pattogott egyre jobban valami, a mennyezetről finoman potyogni kezdett a vályog, majd hirtelen lángra kapott a deszkákat borító nád, és irdatlanul égni kezdett, a gyertya közben teljes erejéből lángolt, de nem olvadt meg a viasz.

Arra maradt csak ideje, hogy felkapja a legszükségesebb holmiját, és futott ki a konyhából, úgy érezte, mintha egy jeges tenyér tolná is kifelé, aztán szinte kiesett a bejárati ajtón.

Hajnal felé amikor a falu ébredezni kezdett, érezték az üszkös romok szagát, aztán páran az utcára kiállva észrevették, hogy az utolsó ház teljesen leégett, szegény szomszéd pedig az árokparton ült szótlanul. Kérdezgették, mi történt, de látszott rajta, nem is nagyon fogta fel, hogy mit kérdeztek tőle.

Néhányan aztán kezdték lapáttal elhajtogatni a romokat, de nem találtak már semmi használhatót.

Szegény szomszédhoz eljött a plébános, hogy átkísérje egy idős rokonához. 

Éppen belé karolt, amikor az egyik falubéli felkiáltott:

-Ni csak, valami mégis épen maradt! De még mennyire épen, egészen csodálatos, ide nézzetek, és felmutatott egy terítőbe bugyolált csomagocskát, élénk zöld indás mintái, és levelei gyönyörűen virítottak az anyagon, aztán kitekerte, és felmutatta -csak egy gyertya van benne- mondta. Majd visszatekerte, belegyömöszölte a zsebébe.

A szomszéd egy pillanatra megtorpant, felemelte a fejét és mintha valami kis fény csillant volna a tekintetében, de aztán újra lehajtotta, látszott rajta, hogy nem ért egy szót sem.