M. Fehérvári Judit: A Hely

























Mégis otthon kellene lenni.
Egyszerűen a tárgyaink között.
Már a harmadik tepsi meggyest sütném,
míg te csak chatelnél,
én meg mosogatnék,
ahogyan ezt megszoktuk már.

Később filmeket néznénk,
s beszélgetnénk, meg Flopot zavargásznánk,
és kikotornánk a labdáját a leglehetetlenebb
helyekről is, mert nem tűrnénk a nyüszítését tovább.

Aztán jó nagy séta következne
vagy napraforgómag porszívózás,
ha Krisz is itt volna, mert ez nálatok szertartásszámba
menő szokássá vált.

Az ünnep nem lehet piros betűs
a szotyola nélkül…

És álmodnátok nagy utazásokról
én meg messze tartanám magam a vonatoktól
-gyermekkoromban mindig a szemembe ment
a gőzös füstje és csupa korom volt az arcom
régen volt, de nem számít már ez sem-,
csak hallgatnék…

Igaz, sokszor harminc órákat meg még hatot
ültem, feküdtem, álmodoztam egy kupéban
az akkori nagy Szovjetunióba menet és jövet.

Ezért tanultál oroszul és ezért írtad a vázlatfüzeted
elejére, hogy a lakhelyed Moszkva Fűzfa utca
hat és fél szám B épület…

Már nem voltál itt, mikor zokogva szembesültem
azzal, hogy mi már soha nem megyünk együtt
Oroszországba és nem éled meg majd a sokadik
magyar köztársaság kikiáltását sem,
mert biztos, egyszer ilyen is lesz…

Míg írom e sorokat kisült a következő adag is…

Gépiesen veszem elő a szitát, porcukorból
szíveket formálok a szeletekre, s otthon vagyunk
beülünk a fenyőfás szobába, ahol minden LED
felkapcsolva, s az ablakon a nyolc éves korodban
formált üvegfestékes húsvéti nyuszi kíván
áldott ünnepeket…

És valahonnan nagyon messziről eszembe jut, hogy
énekelni kellene, mint gyermekkoromban apám,
mikor elkezdte a „Mennyből az angyalt”,
amit te sohasem bírtál, meg rajtam kívül senki sem…

De megpuszilnánk egymást mégis,
Mind felkucorodnánk a franciaágyra, s tiszta
„Szeretlekkel” volna tele az a Hely, az otthon
VELED.

*
És mégis otthon kellene lenni.
Egyszerűen a tárgyaink között.


M. Fehérvári Judit


Debrecen, 2016. december 31.


4 megjegyzés :

  1. Válaszok
    1. Köszönöm szépen. Tetszik a kép vagy kisplasztika vagy nem tudom, micsoda.

      Törlés
    2. Megszokott együttlét: séta, beszélgetések, álmodozások, csupán otthon lenni - általában milyen egyszerű kívánságok. Ezt a szomorúan megfogalmazott otthonosságot az egybefonódó vágyak felidézésével, a már sosem felejtődő emlékekkel teremtetted meg soraidban, kedves Ditta.

      Törlés
  2. Mostanában,- tizenhat évvel "azután" jött el az az idő, amikor már egyre ritkábban megyek a temetőbe... Ő nem ott van, Ők nem ott vannak... Itthon nagyon gyakran érzem a fiam és szeretteim jelenlétét. Egyre inkább szeretek itthon lenni, sőt, bevallom, gyakran egyedül is, hogy intenzívebben érezhessem, Zoli itt van velem. A temető talán azok számára létező kegyeleti hely, akik rajtunk kívül őrzik még szeretteink emlékét... Sok erőt, Judit.

    VálaszTörlés