Bige Szabolcs:A kis szobor

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis szobor… 

Göcsörtös botra támaszkodó öreget ábrázolt. Ott állt a tálaló polcán, két bokály között. Áron bá’ készítette a fazakas mester pihenés képpen a korongozás fáradalma után. Áron bá’ messze földön hírnévnek örvendő mestere volt a szakmának. Olyan tányérok, bokályok kerültek ki a keze alól, hogy gyönyörűség. Ha megunta forgatni a korongot - lábbal kellett, nem volt még divatban a motor -, vagy elfáradt, leült a füttő elé, s formázgatott valamit az agyagból, amivel különben is dolgozott. Formázott medvét, farkast, bivalyt, favágót, meg ami még az eszébe jutott. Gyúrt, formázott akkor is, ha jó kedve volt, s akkor is, ha bosszúság gyötörte. 

Most is mérgesen ült le egy darab agyaggal a markában. Dühös volt, mert a komája megcsalta – azt mondotta, hogy a Kalandán megriadtak a lovak valami rossz féregtől, s a szekér felborult, a fazekak fele odalett, összetörtek. De ki tudja, így történt-e? Nincs tanú, s bizonyíték sem, csak a koma szava. Áron bá’ őkelme meg maradt a kárral.

Nagy indulattal merült bele a munkába, s alakult keze alatt az újabb szobrocska. Az  alak egyik kezével göcsörtös botra támaszkodott, másikat tarkójára tolt kalapjához emelte. Akár milyen nekikeseredve dolgozott is, a részletek pontosan alakultak – jól látszott a lajbin és a harisnyán a sújtás, a kajla bajusz, az összevont szemöldök. Mire készen lett vele, a mérge el is szállt.  Miután kiégette a fazekakkal, tányérokkal, bokályokkal együtt, olyan lett, hogy még neki is tetszett.

- Na, állj oda a polcra, fazekak elé! – talált helyett neki.

Álldogált, ameddig álldogált ott a szobor, míg egy éjszaka a vihar kidöntötte a szín falát, ahol a cserepeket tartották. Összetört a sok fazék, bokály, de a szobor épen maradt. Még javában a káron kesergett Áron bá’, amikor rányitott egy átutazó vásárló, és miután kellőképpen révézeteskedett, meg sajnálkozott a történteken, meglátta a kis szobrot, s egyből megvásárolta.

Így került a haragos szemű öreg székely szobra egy fővárosi úri házba. Ott nem időzött sokat, mert a mérnök, aki megvette, súlyosan megbetegedett, és felesége a kezelő orvosnak ajándékozta hálából, hogy sikeresen sikerült úrrá lenni a bajon. A doktor felesége örömmel fogadta az ajándékot és még azon melegében tovább adta az unokahúgának, Ibolyának, aki éppen náluk vendégeskedett. Ő hamarosan haza utazott, és magával vitte a szobrocskát. Így került az öreg székely szobra a Körös parti városba. 

Ezzel még nem értek végett a szoborhoz kötött balesetek, baljós események. Ibolya a város szélén lakott, a folyótól nem messze. Miután megérkezett, hirtelen a környéken elszaporodtak az egerek és a lopások. Az egérinvázió egyre nagyobb méreteket öltött, s a lopások, tolvajlások, betörések is.

- Nézd meg ezt a kis szobrot – mutatott a tálalón álló tárgyra Ibolya, mikor meglátogattam otthonában.

- Látom, de mi a gond vele?

- Lehet, semmi, de mintha vonzaná a bajt.

- Nem egészen értem.

- Azért mondom, mert ezen a vidéken, ebben a városrészben rendes emberek laknak. Itt mindenki ismer mindenkit, a fűszereshez, a henteshez mindig ugyanazok az asszonyok járnak, csütörtök és vasárnap van 8 – 10 asztalból álló kis piacunk, nem kell felmenni akármi apróságért a nagypiacra. Szóval, itt nem voltak sohasem tolvajok. 

- És?

- És amióta itt van ez a mérges szemű alak, nyakunkba szakadt a sok kellemetlenség. 

- Add ide nekem, s én eldobom valahol, vagy elásom a kertben.

- Az nem jó. Már megpróbáltam elásni, de Bodri kikaparta és nagy boldogan behozta a konyhába.

- Akkor este beteszem egy nyitott ablakon. A kánikula miatt úgyis nyitva vannak az ablakok.

- Az sem jó. Nem tehetünk rosszat másoknak, ki tudja, mit forralna az új helyen ez a gonosz szobor!

Bár tiltakoztam a feltevés ellen, magamban szinte igazat adtam neki, mert mégis furcsa ez a sok egybeesés. Az egér mizéria akkor szűnt meg, amikor befogadtak három kóbor macskát. Minden egeret, amit csak észrevettek, megfogták és megették. A többi, meg amikor látta, hogy milyen ellenség került a környékre, kimenekült a mezőre, a rokonokhoz.

Egyszerre a tolvajlások is megszűntek. Vajon mi történt? A besurranó tolvaj többi között a szobrot is magával vitte! Úgy látszik megtetszett neki.

Ezzel egy időben nyoma veszett Kancsal Janinak, a környék egyedüli hajléktalan munkanélkülijének. Néhány jótét lélek megengedte, hogy a nyári konyhában, vagy a csűrben éjszakára meghúzza magát, de napok óta nem látta senki, és hogy a lopkodások is elmaradtak, biztosra vették az emberek, hogy ő követte el azokat.

Napirendre is tértek volna a dolog felett, míg a halászok ki nem fogták a Körösből, a város alatt. Fennakadt egy fűzfa gyökéren.  

A zsebében megtalálták a szobrot. A koporsóba, mellé tették, vele együtt temették el …