Bige Szabolcs: Csak egy pár bakancs

Jakab Laci barátommal egy osztályba jártunk, ás egy utcában lakunk. Egész nyáron, a Körös parton tekeregtünk, hitványkodtunk, de arra ügyeltünk, hogy senkinek ne okozzunk kárt. Csoda jó hely volt az a Körös part. Mint a dzsungel. A város eltervezte a parkosítását, de csak addig jutott el, hogy a kert tulajdonosoktól elvett tíz métert a vízparttól számítva. Ott maradtak a kertvégi növények, fák, s egyebek. Egyik helyt még egy kacsaúsztató is kívül került a kerítésen. Micsoda játszótér keletkezett ott a gyermekek örömére végig a parton. Lehetett indiánháborút játszani a díszbokrok, s gyümölcsfák között. Persze e kert volt tulajdonosainak ez inkább bánatot okozott, mint örömet. De nekünk, gyerekeknek maga volt a gyönyörőség!

Másik kedvelt helyünk a piac volt. Hétfőn és pénteken tartották a hetipiacot, s ha csak tehettük, kimentünk. Szerettem az ide-oda hullámzó embertömegben sodródni, bámulni a népeket, meg persze a kirakott árukat. A sokféle gyümölcsöt, zöldséget, az élőállatokat; hoztak oda ki eladásra szánt kutyakölyöktől a papagájon és kanárimadáron keresztül mindenféle kisállatot. Legjobban a nyulak tetszettek – fehérek, feketék, tarkák, rőt-barnák, vadas színűek, kékes szürkék. A lógó fülű hollandtól a magyar óriásig ott vártak a vevőikre a gazda ketrecében, vagy kosarában.

A piacok netovábbja azonban a vasárnapi zsibogó, az ócskapiac volt. Hogy mi mindent lehetett ott kapni! S mennyi ember! Bámészkodtunk, s hallgattuk a sokféle beszédet. Vásárolni se ott se a hetipiacon nem szándékoztunk, kivéve, ha otthonól megbíztak valamivel. Ez megesett néha, ha kellett a konyhába friss zöldség. 

Most, csak úgy a magunk szórakozására lófráltunk a sorok között. Ahogy ott tébláboltunk, Jakab Laci barátom az egyik asszonynál, aki mindenféle holmit árult, ami otthon fölöslegessé vált, meglátott egy ügyes bakancsot, ami éppen jó volt a lábára.

- Jaj, tessék nekem félre tenni – kérte az árust -, megyek, kérek pénzt anyukámtól, aki itt van a másik soron, és jövök vissza, hogy megvegyem.

- Jól van, fiacskám, de vidd magaddal a cipőt, lássa anyukád, hogy mit akarsz megvenni, s ha neki is tetszik, hozd a pénzt. Ha nem, akkor a cipőt.

- De hát, nem is tetszik ismerni, hátha meglógok a bakancsokkal?

- Vigyed csak, vigyed. Látom én, hogy becsületes gyerek vagy!

Laci barátom még ötven év múlva is meghatódva emlékezett erre a vásárra…