Minden ember a világmindenség ereje,
ezért lehet olyan, mint a fegyverek dörgése,
ezért lehet olyan, mint a végtelen szeretet,
egyikkel romba dönt, másikkal féltve átölel.
filmkocka
Mezítelen ifjúságom prédáját ölelem,
a perceket kacéran, nevetve élvezem,
minden lehetséges, jól fölfegyverkezem
a kíváncsi Éva pipiskedik ki belőlem.
filmkocka
Kihalt pusztában haladok botra támaszkodva,
hangot hallok, engem hív, dicsekedve ordítja:
„Nézz rám! Erősebb vagyok száz embertől és tőled!”
Mosolygok, legyintek, egykedvűen tovább megyek.
filmkocka
Sziklás talajon botladozok, a szakadék szélére érek.
Nem ereszkedek le se kötéllel se nélküle, az eszement
lépjen előre, már sok sikoly hasította itt át az eget.
Nekem nem kell a meghitt utolsó ölelés nélküli nem-lét
csak a szakadt cipőm búsulna a sziklamélyedés közepén,
felesleges a gondolat, úgy sem fogok leugrani, nem én.
Fekete felhők tornyosulnak fejem felett, valahol ház ég,
vagy talán égő test világít a sötét ég kellős közepén.
A vetítés utolsó filmkockái
Most változik minden, mert a hajnal hasad,
a reggeli imámmal Istenhez száll a sóhaj,
gyarló emberi lényem nem lehet elrejteni,
mégis a mennyország kapuján fogok kopogni.
Mintha csak álmodban élted volna át életed filmjét, kedves Mila! De hát a valóságban is így alakult minden... Véled, most a visszatekintés van soron, és végül a drasztikus helyett a békés eltávozás útját választod... Nem kell azért sietned, élvezd a perceket ma is, mint (talán már) régen tetted... :)
VálaszTörlésKöszönöm szépen, drága Francis!
VálaszTörlésAz ember elfogadja a tényeket: aki született, az egy napon elétávozik. Mostanában sokszor foglalkoztat a gondolat, bár nem sietek, ha akarnék sem tudnék két mankóval :) :-)
Szeretettel BÚÉK: Mila