Könnyűvé tesznek- Uram- az évek,
mint szántó-vetőt tarlón a Nap.
Kévébe hulltan falat kenyérnek
érzem learatott magamat,
magvaim rég elvetett reményét
-keserves oltár-áldozatot-
melyből erényt kovácsolt szükségként
bennem a szik, ami arany volt,
dús föld, mire balgán észrevettem
tört fényét lelkembe ojtottan.
Tavasz jön, jaj, el ne feledjem.
Uram, a tarlót felszántottam…
Felszántottad, kedves László, fel.
VálaszTörlésNagyon nehezen, a fordulóknál már elbizonytalanodva Kedves Tibor.
TörlésKöszönöm jelenlétedet...)))
"...nyár és ősz és tél jön sok tavaszra..."
VálaszTörlésSzóval, megfogott a versed!
Üdv: Szabolcs
Köszönöm Kedves Szabolcs, örülök megtisztelő szavaidnak.
TörlésÜdvözlettel:László
Számomra sokkal inkább számvetés íze van ennek a csodaszép versnek! Ha igazam van, bővebben kifejtem, miért!
VálaszTörlésKifinomult érzékkel tartod ujjaidat a verssorokon Kedves Ditta, valóban számvetésszerű gondolatok ezek, késői felismerésekkel, de a jövőbe vetett hittel, míg tavaszodik.
TörlésKöszönöm gondolataidat. Szeretettel: László